Úgy tűnik, megint szexi téma lesz a Mac. Miután az iPhone és az iPad kifutotta a maga köreit, egyre érkeznek a jövő Macjeivel kapcsolatos találgatások. Már a tavalyi évtől lehet sejteni, hogy az iOS-eszközök és a Macek közelítenek egymáshoz, míg az operációs szintű folyamatokat senkinek sem kell bemutatnom, a hardverek eddig legfeljebb annyiban mutattak hasonlóságot, hogy lett egy ultrahordozható, egyben maximálisan használható laptop, az Air.

Ennél azért van tovább is, kérdés, mikor. Egyes infók szerint még idén olyan Maceket láthatunk, amik nagyban különböznek a mostani palettától, és erre kétféle lehetőséget látok: a touchscreen laptopok bemutatását, vagy a saját processzorral szerelt Airek eljövetelét. Mondjuk ez utóbbit semmiképpen sem ebben az évben.

Hogy az A-sorozatra elkeresztelt ARM-processzorok OS X-re szabása nem egy elvethető jóslat, azt most Greg Welch, az Intel Ultrabook vezérének szavai is megerősítik. Azt állította a Cnetnek, ők is hallottak már pletykákat keringeni arról, hogy az Apple ARM-alapokon próbálgatja meghajtani a Maceket, ennek a lehetőségét nem hagyhatják figyelmen kívül.

Persze ez nem feltétlenül jelent sokat. A legutóbbi nagy váltásnál, a 2005-ös PowerPC-Intel átállásnál Jobs bevallotta, hogy a Mac OS X a kezdetek óta, akkor már majdnem 5 éve kettős életet élt, az operációs rendszert felkészítették, tesztelték Intel alapokon is, minden eshetőségre felkészülve. Ebből látszik, hogy az Apple nem az a cég, aki szeret a beszállítóktól függni, és ha az Intel nem tudja drasztikusan csökkenteni a processzorok energiafogyasztását, lépnie kell - ahogy ezt meg is mondták az Intelnek. Ha már van hova, persze.

Greg Welch kommunikációja pedig, aki újabban minden ilyen pletykát és cégek közötti kommunikációt kitereget, egészen új irányba mutat: nem az elefántcsonttoronyból szól le, egy érinthetetlen cég benyomását keltve, inkább szimpatikussá teszi magát azzal, hogy informál minket a belső találgatásokkal.

Még akkor is, ha egy jó ideig nem lesz ebből semmi.