Az EA alapítója szerint cég a Római Birodalomra emlékeztet.

Az Eletronic Arts alapítója, Trip Hawkins az IndustryGamersben egyebek közt az Apple-ről, és annak kilátásairól beszélt. A fickó szerint a történelem tele van az Apple-höz hasonló példákkal: ilyen volt a Római Birodalom is, ami hatalmas volt, erőteljes, megállíthatatlannak tűnt, de mégis elbukott. Hawkins szerint ami most történik az Apple-lel az olyan, mint amikor a csúcsra ért az ókori birodalom.

"Ki merné azt mondani, hogy nem virágzik a cég? A CEO él. Feltalálták a tabletet, aminek óriási lesz a piaca. Fantasztikusan hajtották végre a mobil újrateremtését. Új életet leheltek a Macbe. Zseniális a marketingjük. Egyszerűen minden területen jobban állnak mint valaha - hogyan lehetne mindezt még fokozni? Az a helyzet, hogy egy-két éven belül megindul a hanyatlás, mert meg kell indulnia - előbb utóbb minden erre a sorsra jut. Minden Steve körül forog, és mindegy, milyen jók a beosztottjai, Steve-ből csak egy van. És ő sem fog örökké élni, bár remélem, hogy még nagyon sokáig köztünk lesz.


Igazság szerint már én is töprengtem azon, amit Hawkins most lenyilatkozott: négy és fél éve. Aztán három éve is. Két éve. Tavaly is eszembe jutott. Idén is. Mióta először átfutott az agyamon, hogy az Apple ennél nagyobbra már nem nőhet, piacra dobták az iPhone-t, az Air, az iPadet, a részvényárfolyam ötszörösére nőtt, a bevétel és a profit szintén. Fogalmam sincs, hogy csinálják, de mindig kitalálnak valamit, még ha minden megfontolás szerint csak a hanyatlás következhetne, ők töretlenül nőnek.