Vártuk már a Thunderboltos kiegészítőket, hogy végre megtudjuk, mire képes az eszköz például a FireWire 800-zal szemben. Egy sima merevlemeznél nehéz mérni a technológiai előnyt, hiszen inkább a meghajtó, mint az adatátviteli csatorna lehet a szűk keresztmetszet, de egy RAID-be rendezett hatalmas rendszer már képes lehet megmutatni valamit az előnyökből.

A Macworld éppen ezért fogta a Pegasus R6-ot, amiben hat darab 2 terabájtos, 7200-as fordulatszámú lemez üzemel (kétezer dollárért), és megnézte, hogy az miként teljesít a korábbi csatlakozókat használó rendszerekkel, az FW800-as, 400-as és USB 2-es SmartStorral szemben. A MacWorld is elismeri, hogy a teszt akkor lenne tökéletes, ha a Pegasusból sikerült volna más csatolóval szerelt példányokat beszerezni, ilyen azonban nincs, ezzel együtt is érdekesek az eredmények:

Jól látszik, hogy a Thunderbolt alaposan elhúzott a mezőnytől, az FW800 még tudja magát tartani valamelyest, míg az FW400 és az USB 2-es gyakorlatilag ugyanazt a teljesítményt hozza.

Akinek tehát szűkös volt a keresztmetszet, az most örülhet.