A CNBC készített egy nagyobb összeállítást Steve Jobs-ról, az Apple, meg még ki tudja, mi minden vezéréről. Próbáljunk eltekinteni attól, hogy a cikk a vége felé mintha összegezni, egyszersmind lezárná Jobs életét, és tekintsünk inkább úgy a képekre, mint egy gyors összegzésre az eddigi fordulópontokról. Kicsit átírtam, hozzáraktam, elvettem belőle, szóval ez a CNBS anyagának spéci, appleblogos kiadása. Jó mulatást!
Jobs ebben a házban nőtt fel, miután 1955-ben, rögtön születése után örökbe adták biológiai szülei, a szír Abdulfattah Jandali és Joanne Simpson. Később egyébként született még egy gyerekük, Mona, őt már megtartották, novellaíró regényíró lett belőle. Steve születése után Paul és Clara Jobshoz került, és ennek a háznak a garázsban készítette el Wozniakkal az első Apple-gépet.
Ez a kép a hetvenes évek végén készült, ami izgalmas évtized volt Jobsnak. Kidobták az egyetemről, spirituális élmények után kutatva beutazta Indiát, buddhista lett, leborotvált, majd újra kinövesztette a haját és nekiállt az Apple-nek.
A fotón Lisa Brennan-Jobs látható, Steve lánya, aki 1978-ban született, és akit Jobs csak vonakodva akart elismerni, az idő viszont megtörte az ellenállását. Annak ellenére, hogy Jobs az első években mindent megtett annak érdekében, hogy távol tartsa magától Lisát és Chrisann Brennant, az anyát, sokak szerint lánya után nevezte el Jobs az egyik legfontosabb Apple-fejlesztésnek szánt Lisát, aminek abban az évben álltak neki, amikor a lány is született.
A pletykák szerint 1981-től 1982-ig Jobs a Joan Baez nevű énekessel járt. Bár hivatalosan ezt sosem erősítették meg, a hírek komoly kapcsolatról szóltak, amiben még a házasság is felmerült, a nagy korkülönbség miatt azonban elváltak útjaik.
1982: beütött a pénz. Az Apple szárnyalt, Jobs dúsgazdag lett és lakás vett a Central Park mellett abban az épületben, amiben Demi Moore, Steven Spielberg és Steve Martin voltak a szomszédok. De nem Jobsé, ő ugyanis sosem költözött be, és később eladta a kéglit a U2-s Bonónak.
1984: a Macintosh. Létrejött a brand és a géptípus, ami máig meghatározza az Apple fejlesztéseit, és aminek alapkoncepciója a mai napig felismerhető az iMacben. Ez volt az első olyan megfizethető személyi számítógép, amihez grafikus felhasználói felület meg egér járt.
Alig egy évvel később Jobsot kirúgták, mert az Apple új vezetése nem bírt kijönni az alapítóval. Jobs úgy céget alapított, a NeXT-et, egy ilyen gépen hozta létre az első webszervert és böngészőt Tim Berners-Lee, az internet web atyja. Később a NeXT félkész operációs rendszere szolgált alapul a Mac OS X kifejlesztéséhez, ami máig az Apple gépek egyik legvonzóbb extrája.
1991: Jobs elvette feleségül Laurene Powellt egy buddhista szerzetes adta őket össze. Három gyerekük született (a kép 2005-ös).
Miközben legtöbben a számítógépekkel kötik össze, Jobs hatalmas játékos az filmek piacán is: az ő irányítása alatt vált sikeressé a Pixar, ami az 1995-ös Toy Story óta az animációs mozik meghatározó szereplője.
1997: Visszatérés az Apple-höz. Jobs nélkül a cég csak vergődött, a vezér irányítása alatt újra növekedő pályára állt, hogy mára a világ egyik legértékesebb vállalata válljon belőle.
2004: Steve Jobsnál hasnyálmirigy-rákot diagnosztizálnak, a túlélési esély ennél a betegségnél alig öt százalékos. Az Apple vezére szabadságra ment, és egy bonyolult műtétnek hála kigyógyult a betegségből.
2008: Jobs elárulja titkos üzleti modelljét, amit a részek közti feszültség tart életben. "Mint a Beatles-nél, akik kiegyensúlyozták egymás negatív hatását. Együtt sokkal erősebbek voltak, mint a részek összessége. Az üzleti élet nagy sikereit nem emberek érik el, hanem csapatok".
2008: Mégsem halt meg: bár a Bloomber tévedésből leközölt egy cikket Jobs haláláról, a hír utóbb tévesnek bizonyult, amit később a vezér egy előadáson Mark Twain szavait kölcsön véve így kommentált: "A halálomról szóló hírek erősen túlzók". Egy évvel később májátültetésen esett át Jobs.
2011: Man in black. Lassan leesett az embereknek, hogy a vezér minden nyilvános megjelenésekor fekete garbót, 501-es farmert és New Balance 991-es sportcipőt hord. A nagyközönség azóta is találgatja, hogy ugyanarról a ruhadarabról van-e szó, illetve még vicc is született a ruhával kapcsolatban. Így szól: miért visel garbót Jobs? Mert a zakón túl sok a gomb.
Hahaha.
2011: a szabadalombajnok. Jobs számtalan nagy projektben vett részt élete során, és eddig 230 szabadalom köthető a nevéhez.
Köszönjük Sz.L.-nek a találatot.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Okostelefonok 2011.06.23. 12:48:33
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.