Úgy tűnik, az Apple nem járt el elég körültekintően az iCloud név levédésénél, legalábbis ezt állítja egy iCloud Communications nevá cég, sejthető okra hivatkozva.

A beadvány szerint vállalat 2005 óta használja az iCloud nevet hasonló termékekre és szolgáltatásokra, mint az Apple, és nekik ez az összetéveszthetőség állítólag hatalmas veszteségeket okoz.

Felhívják a figyelmet továbbá az Apple hosszú bűnlajstromára a névlopásokat illetően, utalnak itt a Mighty Mouse névre, amit egy rajzfilmes egértől, az Apple névre, amit a Beatles kiadójától nyúltak, a McIntosh Labsra, valamint nyilván minden almára.

Ebben a történetben nekem csak az tűnik furcsának, hogy 2005-ben a felperes nem véletlenül nevezte el iCloudnak a cégét, olyan szóalkotással, amit az első iMac óta az Apple sajátja. Jogilag nem, de józan ésszel beláthatóan ez is egy nyúlás volt. Igaz, azt az i betűt Jobs sem igazán köszönte meg a kitalálójának, de legalább a cupertinói falakon belül hozták létre.

Az Apple-t sem kell félteni egyébként, nemrég ők is perrel fenyegettek egy egészséges ételeket árusító helyet, ami az An Apple A Day névvel jelent meg a piacon, és egy zöld alma a logója. Nem harapott.