Eléggé várom már ezt a termékfrissítést, nagyjából június elejére már számítottam az új MacBook Airekre, de eddig semmi. Most Ming-Chi Kuo elemző szerzett tudomást az új gépekről, ő úgy tudja, júniusra 380 ezer Sandy Bridge-dzsel szerelt Airt rendeltek gyártásra. Eközben a mostani széria gyártási volumenét lecsökkentették 80 ezer darabra.

Állítólag a most készülő, új gépeknek az 55 százaléka 11,6 colos, vagyis láthatóan valamivel népszerűbb a belépő szintű, kisebb modell a vékony családból. Ez egyébként abszolút érthető, mondom ezt úgy, hogy épp egy ilyenről írom ezt a posztot. Szerethető kis dög.