Balázs osztotta meg velünk ezt a történetet, ami tudományos módszerekkel igazolja, hogy az iPhone mindenható. Egy egész telet kibír a hóban.

2010. november végén Kaprunban kezdtük meg a síszezont, remek társaságban. Elutazásomkor az akkor még 3 és fél éves kisfiam a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül készítsek videót a sífelvonón. Megígértem neki. Márpedig, ha az ember a gyereknek megígér valamit, akkor azt illik teljesíteni.

Nos, az egyik csúszást követően felültem a felvonóra, épp kivettem volna a zsebemből a vadonatúj iPhone 4-es készülékemet, de szerencsétlenségemre kicsúszott a zsebemből, miközben megpróbáltam onnan előrángatni. Éreztem, hogy baj van, de akkor már nem volt mit tenni; a telefon lehuppant a méteres szűz hóba egy olyan helyen, ahol eleve nem is volt sípálya (hogy pontosan hova, nem is láttam). Miután felértem a hegyre (nehezen teltek a percek a hegycsúcsig), gyorsan visszacsúsztam oda, ahol úgy éreztem, hogy elveszthettem a készüléket. Több kísérletet is tettem a telefon felkutatására (csörgettem a másik telefonomról, bemásztam a méteres hóba stb.) – mindhiába. Lehetetlen volt megközelíteni is azt a helyet, ahol valószínűleg elveszett, de egyébként is tűt kerestem volna a szénakazalban.

Így hát elbúcsúztam tőle, letiltottam a SIM kártyát és – ha nem is könnyen – de túltetettem magam a dolgon (igazából én korábban értékesebb tárgyakat, de még kulcsot sem veszítettem el). Hazatérésemet követően beszereztem egy másik készüléket, és legfeljebb az fájt még, hogy a gyereknek megígért felvételt nem tudtam otthon bemutatni (sok más remek kép mellett, amelyek a hangulatos „lenti” körhüttében készültek).

Azóta eltelt egy fél év; a nagy hó is elolvadt. A múlt héten kedden este hétkor kaptam egy mailt, amelyben egy osztrák házaspár jelentkezett. Előadták, hogy megtalálták a telefonomat (azt, hogy hol, nem írták). És mi sem bizonyítja, hogy kiválóan működik, minthogy abból nyerték ki az elérhetőségeimet (mindössze arra volt szükség, hogy feltöltsék az akkumulátort). Visszaírtam, hogy igen, az enyém, tisztáztam, hogy hol vesztettem el (ezzel szerettem volna azonosítani, hogy valóban az enyém). Erre megörültek, elmesélték, hogy a családfő vasárnap fent sétált a hegyen, és – csodák csodája – a földön heverve leltek rá a telefonomra. Azt is mondták, hogy szerintük hibátlan, és szívesen feladnák postán, vagy érte mehetek.

Gondoltam, ha már a telet a hóban, a súlyos mínuszokban átvészelte, akkor nem lenne jó, ha a postán veszne el, vagy törne össze. Az egyik nemzetközi futártól szerda reggel megrendeltem, és csütörtökön délben már a kezemben tartottam az elkóborolt iPhone 4-et. Tökéletesen működik, annak ellenére is, hogy a vízérzékelő indikátorokon látszik: a hóolvadáskor biztosan érte víz, valószínűleg nem is kevés. Előtte pedig a kemény tél viszontagságait kellett kibírnia, mert már novemberben is –15 fok volt fent a hegyen.

A tanulság pedig: az iPhone 4 elpusztíthatatlan. No és persze ennél is fontosabb az, hogy vannak még jó emberek. Megyek is, és összeállítok egy csomagot a kedves osztrák családnak hálám jeléül.