Hát az erőviszonyokat jól mutatja ez a grafikon, amit a ChangeWave készített februárban 3091 ember megkérdezésével. A kérdés: milyen tabletet tervezel venni a jövőben? Bumm.

Kicsit félreértettük Steve Jobs merésznek tűnő mondatát az iPad 2 keynote-on, miszerint 2011-ben mindenkinek lesz iPadje. Ő mindenki alatt a konkurenciára gondolt, de az Egyesült Államokban néhány éven belül igaz lehet a mondat másik értelmezése is. A felmérés szerint 3 hónap alatt 2 százalékkal nőtt azok aránya, akik terveznek venni tabletet. Jelenleg ez 27 százalék.

Persze ezek az arányok nem mérhetőek a magyar piachoz, itt még mindig divat fennhangon megkérdezni, hogy a tablet az meg mire jó. Ahogy terjed majd a készülék, és egyre többen használják majd a kényelem miatt, eljön az a pont, amikor már ciki lesz ellenállni, és a nagyhangúak ugyanakkora hévvel érvelnek majd a tábla mellett, mikor karácsonyra a fa alá kerül nekik is. 98-ban mindenki a fejét fogta, ha valaki mobilt vett, hogy minek az neked, otthonról tudsz telefonálni. Én ugyanezt látom most is lejátszódni.

És a fenti diagram is azt mutatja, hogy a táblakorszakot az Apple hozta el. Szakértők szerint évekig őt fogja követni a konkurencia, hiszen állítólag már 2006 előtt is ezt a terméket fejlesztették, az iPhone ötlete is innen származik (Jobs 2000-re teszi az első gondolatait az iPaddel kapcsolatban). És mint a telefon esetében, itt is csak pár évnek kell eltelnie, hogy sokan összemossák a készülékeket, és azt állítsák, hogy az iPad előtt már volt sikeres tablet, az Apple gyakorlatilag csak másolt.

Így ez a mondat a jövő olvasóié: az iPad volt az új korszak.