Volt már egy hasonló című poszt, abban egy lehetetlen dizájn próbált lenyomni a torkunkon a Gadgetsdna egy kínai forrásra hivatkozva, a most nyilvánosságra került képek már sokkal hihetőbb változtatásra tippelnek:

A képeket a iDealsChina tette közzé, állítólag az Apple mérnökeinek tervei az új készülékre. Mint látjátok, nagyjából ugyanúgy festene, mint az előd, csak majdnem a telefon teljes szélességét elfoglaló, nagyobb kijelzővel. Bár a forrás ezt nem írta, akár az is előfordulhat, hogy a telefon maga lesz kisebb változatlan kijelző mellett, méretek ugyanis nincsenek a rajzon, bármi lehet.

Annyi biztos, hogy idén kábé ekkora dizájnváltásra lehet számítani, esetleg egy láthatatlan, észrevehetetlen, lekaparhatatlan vékony műanyagrétegre a külső antennán.