A Microsoft bíróságon megy neki az Apple-nek az AppStore neve miatt. Szerintük ugyanis egyetlen cégnek sem lenne szabad ilyen általános nevet levédetni, hiszen mind az app, mind a store a piaci résztvevők által aktívan használt szavak, sőt az App Store szóösszetételt szeretnék mások használni, mint a - főleg mobileszközökre szánt - alkalmazások online üzletére vonatkozó meghatározást.

A 27 oldalas beadványban a Microsoft jogászai a különféle újságcikkek mellett magát Steve Jobsot idézik, ahogy arról beszél, a Google saját "app store-ja" mellett az Amazon, a Verizon és a Vodafone is bejelentette, hogy saját "app store"-t szán Androidra. És a végéről egy idézet a Microsoft jogászától: Az Apple nem használhatja a kezdeti sikereit arra, hogy megakadályozza a versenytársakat saját üzletükre vonatkozó általános szóhasználatban.

Az Apple 2008-ban védette le a nevet, azóta futtatja fel, mint védjegyet, ma már az AppStore hallatán mindenkinek a cupertinói cég sikertörténete ugrik be. Ügyes időzítés tehát, szó se róla. Lehet, hogy a CES-en nem tudtak semmi újszerűt felmutatni, de a bíróságon tudnak villantani a redmondi fiúk.