Kisebb kihagyás után folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal Rusznyák Gábor, a Sunflower Software Management Kft. vezető fejlesztője és oktatója mutatkozik be, mesél jelenlegi projektjeiről és egy meglepetésről.
Mióta foglalkozol programozással?
1982-ben ültem először számítógép elé, és nemsokára rájöttem, hogy elsősorban nem a játékok, hanem a gép felépítése és programozása az, ami érdekel. Elsőre meglehetősen misztikus volt az egész, ezért volt igazán vonzó. Kezdetben az iskolai HT1080Z gépekre sikerült szereznem némi plusz gépidőt, majd következő nyáron megvettem a ZX Spectrum gépemet. Erre már írtam sok kis programot, terveztem kiegészítő hardvereket, ezek egy része meg is jelent akkoriban a Mikroszámítógép Magazinban. Később a PC korszak jött, szinte minden programnyelvvel, ami azon előfordult, és nem az MS talált ki.
Ártatlanul és álságosan megkérdezném, mi volt a gond az MS-sel?
Akkoriban még csak a Visual basic volt a piacon, és az egy megjegyezhetetlen, átgondolatlan nyelvnek tűnt, ezért döntöttem a Delphi mellett. Később a C típusú nyelvek jöttek (C, C++, Java, PHP, Action Script), így már nem kanyarodtam vissza a Microsoft felé. Aztán 2 éve vettem egy Windows Mobile készüléket, és kitaláltam, mi lenne, ha fejlesztenék rá. A fejlesztőrendszer árától visszahőkölve ez elmaradt, később a telefont is eladtam. Aztán később a Windowsból is elegem lett: a Vista tette be végképp a kaput. Azt kipróbáltam, majd letöröltem, és úgy döntöttem, keresek valami mást. Azóta is csak nézem, a gyermekeim hogyan kínlódnak a Win7-tel, én Macet használok.
Tovább olvasom