almalé és kungfu Rólunk

BRÉKING: itt vannak a Vodafone-os iPhone 4-árak

Láthatjuk, hogy a Smart tarifával nagyjából ugyanazok az árak és a csomagok, szinte csak százasokkal tudott játszani a Vodafone. A Smart csomagok több választási lehetőséget engednek, de a 200, a 400 és a 600 (Vodánál 500 és 700) lebeszélhető percet tartalmazó díjakat érdemes összehasonlítani. Itt a táblázat.

Láthatjuk, a különbség alig észrevehető a leginkább favorizált csomagok között. A Vodafone-nak viszont van egy 1000 percet lebeszélhető díjszabása, ezzel már 9900 forintért lehet egy iPhone-unk, persze havi 21 ezer forint a csomag ára. A Smart díjai:



Brazíliába költözhetne az Apple

Igény az vóna rá, Eike Batista legalábbis felajánlotta a lehetőséget. Ő nemcsak Brazília leggazdagabb embere, a milliárdosok Forbes-listáján is a nyolcadik helyen szerepel. Batista olajból szedte meg magát, és híres arról, hogy rendszeresen Brazília mellett kampányol. Mint korábban mondta, a vagyonát az országhatárokon belül használja fel, hogy munkahelyeket teremtsem. Szerinte Brazília a lehetőségek földje. Ő mondta ezt:

Nemrég azzal állt elő, hogy szívesen látná az Apple-t legújabb, 233 négyzetkilométeres, óriásvállalatoknak frankón beépíthető területén. Mint mondta, az Apple-lel az országa sokat nyerhetne, például a braziloknak nem kellene kétszer annyit fizetni a termékeiért, mint az Egyesült Államokban.

Nem egészen világos, hogy a milliárdos Cupertinót költözteté át vagy a Foxconn ide vonatkozó részét a többi kínai beszállítóval együtt, de mer nagyokat mondani az istenadta, az biztos. Bár a Foxconnál sem rózsás a helyzet, a dolgozók lázadoznak, amiért a vállalat nem az előre megbeszélt, többek között az Apple által kikényszerített fizetésemelést adta a dolgozóknak. Biztos ők is utánaszámoltak, vagy olvasták a posztomat, hogy gyakorlatilag a nyereségük harmadát ajánlották fel e nemes célra, és noha az áremelést már beígérték a kütyüs cégeknek, nagyon nem feszíthetik a húrt.

Mert hát van még, ahol alacsonyabb az órabér. Meg ott van Brazília is ezek szerint.



Durvul a grafika az iPhone-on

Na tessék, először az Epic Citadel, aztán az Infinity Blade, nyakunkon az Unreal motorral hajtott játékok, és szerencsére a konkurencia is hajt. Ömlik a vér a nemrég az üzletbe került Rage HD-ban, ilyen grafika mellett:

Tovább olvasom


Hangfelismerésre gyúr az Apple

Ezt állítja Steve Wozniak, aki rendszeresen belső infókat kottyant el, valószínűleg annyira tele van a feje ezekkel a dolgokkal, hogy néha csak úgy kiloccsannak a titkok belőle. Most mindenesetre a TVDeck egy videóinterjújában azt állította, az Apple a hangfelismerésre gyúr, és nemrég megvette a Nuance Communicationst is, ami többek között ilyen rendszereket fejleszt.

Eléggé nagy falat lenne ez az Apple-nek, bár nem lehetetlen, hiszen a piaci értéken 5 milliárd dollárt érő céget a cupertinóiak tízszer is megvásárolhatnák a felhalmozott készpénzállományból, ráadásul Woz eléggé biztosnak tűnt a dolgában.

Ezután megemlíti még a Siri nevű céget is, ami iPhone-ra fejlesztett személyi asszisztens alkalmazást, és amit szintén megvásárolt az Apple. A Siri appjának, ami szintén a Nuance technológiáját használja a beszéd megértésében, fontos ficsöre, hogy reagál az olyan mondatokra, mint a "I want to make reservations for two at a cheap Italian restaurant tomorrow night" vagy a "What’s going on tonight", vagyis az Apple nemcsak azt szeretné, ha az iPhone alapból ilyen szinten lenne vezérelhető a júzer által, hanem a kiszolgálás, a telefon nyújtotta kényelem színvonalt is emelné akarná ezzel. Ez pedig nagyon fontos, mert ez azt jelenti, hogy a technológia nemcsak önmagában lenne érdekes - mint ahogy jelenleg a Voice Control esetében ez így van sajnos.

Az Apple beépített hangvezérlése ugyanis nem túl sikeres nálam, nagyon ritkán és laboratúriumi csendben csinálja azt, amit mondok neki. Próbálgattam, amikor az utcán sétáltam, de a pontos idő lekérdezésén kívül alig jött pontos találat. Aztán egyszer, amikor a kért dal lejátszása helyett felhívott valakit az éjszaka közepén, elhatároztam, hogy ez túl veszélyes játék még. Még.



Új képességek az iOS 4.2-ben

Tegnap megkezdődött az, amit az utókor Nagy iOS 4.2 nyomkodás napjának nevez majd el, az eseményt kísérte a Hová a francba tűntek el a zenéim és a Fogom-e használni a Find my iPhone funkciót kérdéskör megválaszolása.

Én is letöltöttem az iPhone 4-esemre a cuccot (erre kétszer akkora méretű az update, nyilván a nagyobb felbontás miatt), és az első, amit észrevettem, a diktafon alkalmazás ikonjának új pofája volt. Eléggé elnagyolt, telibekék dizájnt kapott, rettenetesen elüt a többi, részletgazdag ikontól, ehhez megint kár volt nyúlni. De hát ez csak egy ikon, vannak itt fontosabb dolgok is, de legalábbis ugyanolyan fontosak.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása