almalé és kungfu Rólunk

Jön az új AppleTV?

Az Engadget szerint hamarosan bemutatkozhat az igazi áttörésre mindmáig képtelen AppleTV utódja. A blog úgy tudja, hogy a készüléket át is keresztelik, rövidesen iTV-nek fogják hívni, és alapvetően különbözik majd a mostani modelltől. Például nem lesz benne merevlemez, wireless szívja le az adatokat a számítógépünkről, vagy a netről, és ennek megfelelően végre normális ára is lesz: 229 dollár helyett 99 dollárért fogják árulni.

Versenyképes is lenne, de az Engadget szerint az iTV továbbra sem lesz képes az 1080p-s videók lejátszására, a maximális felbontás 720p lesz, pedig a százdolláros készülékeknek már nem szokott gondot jelenteni a full hd. Állítólag az Apple A4 csip jelenti a szűk keresztmetszetet, merthogy az iPhone 4 és az iPad processzora kerül a készülékbe, pedig a specifikáció szerint az A4 alapjául szolgáló Cortex A8 architektúra képes megbirkózni ekkora felbontással.

Meglátjuk. A 99 dolláros ár menő, a wireless kapcsolat jó ötlet, tetszik, hogy iOS fut majd rajta, az egységes processzorhasználat is gazdaságos megoldásnak tűnik, 1080p nélkül viszont nehezen rúg majd labdába az eszköz 2010-ben.
 



Utazó iPhone: Gibraltár

Nem tehetek róla, de ennek a kis csücsöknek tízből hatszor rosszul mondom ki a nevét: túl sok benne az L és az R, ráadásul ezek rossz helyen is vannak, szóval annak ellenére rendszeresen belezavarodom, hogy már többször is jártam Gibraltáron.

Most a kis ribanc is ellátogatott a brit-spanyol államba László társaságában, megnézték a szűk kis utcákat, a sziklaszirteket, és gondolom, ha már a környéken jártak, akkor a híres majmokat is.



Az Apple tölthető elemei átcímkézett, túlárazott termékek

Óriási, magával ragadó, évtizedeken átívelő sikertörténet vette kezdetét, amikor az Apple piacra dobta a twice as amazing tölthető telepeket. Akkora sokkot kaptunk, hogy egy teljes képriportot közöltünk arról, miként újítja meg ez a termék az egész iparágat.

Most azonban kiderült, amitől mindig is féltünk: az Apple nem saját erőből fejlesztette ki a töltőt és az akkumulátorokat, egyszerűen fogta valamelyik versenytárs termékeit, megvásárolta, átcímkézte, majd saját néven piacra dobta azokat.

A jó hír az, hogy az Engadget szerint a piac egyik legjobb tölthető eleméről van szó, a Sanyo akkuk 75 százalékos töltöttségi szintet tudnak elérni három év használat után is, ami tényleg tök jó eredmény.

És ha valakinek még jobb hírre van szüksége: nem szükséges kifizetni értük az Apple-adót, hiszen 29 dollár helyett 18 dolcsiért is meg lehet vásárolni Sanyo-felirattal.

Tudom, nem ugyanaz az élmény, de a pénz nagy úr! 



Fantasztikusan fut a Quake utódja az iPhone-on

Az id Software legendás vezetője, John Carmack bemutatta, hogyan fest a készülő, Rage című játékuk az iPhone-on. A szoftver másodpercenkénti képkockaszáma végig hatvan körül volt, és a szakember szerint nagyobb élményben lesz részünk a mobilon, mint az Xboxon vagy PlayStation 2-n valaha.

A demó alapján tényleg nem nagyon volt még olyan játék, ami jobban festett volna iPhone-on, mint a Rage, és szükség is van az ilyen fejlesztésekre, mert mintha nem mindig sikerülne tökéletesen kiaknázni a hardverben rejlő erőt. Most azonban a jelek szerint ügyesen megoldottál ezt a feladatot, és nemcsak az iPhone 4-en, de a 3GS-en is elfut majd a Rage. 3G-n gondolom nem, annak mostanában a 4-es szoftverrel épp elég gondot jelent a puszta életben maradás.

A nagy végleges kiadásra valamikor 2011 során lehet számítani.



Itt a hihetetlen iPad-nyereményjáték második része

Az első forduló ugye ma hivatalosan is véget ért, akik azon nem indultak, azoknak már a második résszel sem érdemes próbálkozniuk, hiszen a két jó válasszal csak együtt lehet részt venni a sorsoláson, aminek a fődíja egy 16 gigabájtos iPád! Összesen 516 jó válasz érkezett, egyébként ennyit kellett küldenetek a megfejtésben: Epöl.

Az első kérdést az Appleblogon találtátok meg, a második már a Trendmagazinon van. Látogassatok el tehát az oldalra, egészen pontosan ide, ebben megtaláljátok a feladványt, a választ meg nekem küldjétek, erre az emailcímre .

Megint két hetetek van válaszolni, aztán augusztus 26-án, egyébként a születésnapomon, lezárjuk a játékot és jön a sorsolás.

Szabályok itt, hajrá! 

 




süti beállítások módosítása