Hát igen, valami ilyesmit sejtettünk mi is, de most számszerűsítették, hogy a boltokat lefosztó iPad-fogyás mekkora része az Egyesült Államok polgárainak igénye, és mennyi az, ami megvásárlása után néhány órával már repülőgépre száll.
A Yahoo! felmérésének eredményén sokan csodálkoznak, a forgalom alapján számított arány alapján az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország vezet Európában, Ázsiában pedig Taivanon és Hongkongban használnak legtöbben iPadet úgy, hogy elvileg csak az amerikai piacot szolgálta még ki az Apple.
További érdekes számok: a Yahoo! iPad-felhasználók 48 százaléka látogatta az oldalt korábban iPhone-ról, kétharmaduk férfi, és egyáltalán nem tinédzserek. Az átlagos felhasználókhoz képest jóval többen vannak a 30-50 év közöttiek.
Az iPadek 10 százaléka kivándorol az USA-ból
Új szövetségese van az Apple-nek a Flash-háborúban
Az Opera Software is beszállt a ringbe, ahol Steve Jobs nyugodt szavakkal küldi el a Flash Playert a fenébe, miközben az Adobe leginkább a "baszd meg magad, Apple" üzenettel tudott érdemben visszavágni. Mondjuk ezt stílusosan tette.
Phillip Grønvold, az Opera egyik elemzője ismételte el nagyjából szóról szóra azt, amit korábban Jobs. "Az Operánál mi úgy gondoljuk, hogy a web jövője a nyílt szabványokban van, és a Flash nem ilyen. A Flash-nek videólejátszóként nem sok értelme van, ha a CPU-t, az akku élettartamát nézzük. Tojást lehet sütni a készülékeken, ha bekapcsol a Flash, és ennek oka van." Grønvold szerint a Flash jövője ilyen formában nemsokára, mondjuk 18 hónap múlva kritikussá válik.
Nem tudom, hogy az esetben közrejátszik-e az, hogy az Opera Minit váratlanul beengedték az AppStore-ba, mindenesetre azt hiszem minden Maces nevében beszélek, amikor azt mondom, minél előbb történik valami drasztikus a Flash Playerrel, annál jobb lesz nekünk.
Reggeli, hírek, Apple: Vajas kifli multitask
Marton Tamás is elküldte nekünk a reggeli csendéletét, amin két vajas kifli, egy unibody MacBook Pro és természetesen az elmaradhatatlan Logitech Z4-es hangfalak láthatóak.
Egyszerű, könnyű, olcsó és finom! Vajas kifli. Ez ma egy fősulis kollégista reggelije, a napi index.hu és egyéb informatív oldalak olvasása közben. A bögrében pedig nem nagy adag kávé, hanem tejjel elkészített tea található! Háttérben pedig a Bumeráng szól. Nálam ilyen egy jó reggel indulása.
A teáról egyébként nemrég derült ki, hogy tejjel egyáltalán nem olyan egészséges, én meg tegnap hallottam egy kineziológustól, hogy csak a zöld tea cukor nélkül egészséges, a többi szart sem ér. Ezt azután mondta, miután megkérdezte a testemtől, hogy mi az egészséges nekem, meg milyen kiegészítőket szedjek, mire a testem izomrángásokkal válaszolt. Azt is mondta például (az izmom), hogy szeretne enni avokádót. Nem tudom, honnan vette ezt, tőlem még nem kapott egy darabot sem.
Komolyan, nagy élmény volt, fogalmam sem volt eddig, hogy egy kineziológus ilyen mókás tud lenni.
A Google Crome és a szétégetett iPad esete
Ebben a két videóban semmi közös nincs, leszámítva, hogy most bukkantam rájuk, és valamilyen okból közlésre érdemesnek tartom őket.
Az elsőben egy fickó szénné éget mikróval egy iPadet.
Figyeljük meg, hogy a seggfej seggfej marad akkor is, ha egy értékes vagyontárgyat tesz tönkre, mert akiből hiányzik a stílus, az ötlet, azon semmi sem segít. Rosszul érzem magam akkor is, amikor a Blandtec vezetője, Tom Dickson ledarálja az Apple-termékeket, de a fickó legalább szórakoztató, ellentétben azzal a fejhangon üvöltő idiótával, aki a következő merényletet követte el:
A második videó már sokkal jobb érzésekkel tölt el. Arról szól, hogy a Chrome gyors. Gyorsabb, mint a lövedék, a hanghullám vagy a villám. A Google csodálatos, ötletes videót készített a böngészője népszerűsítésére, ami valóban olyan fürge Windows és OS X alatt is, hogy a konkurenciának illene felkötnie a gatyáját.
Nagyfelbontású videorögzítés az iPhone-ban?
Címkék: iphone 4g iphone os 4.0
Az iPhone OS 4 bétájának a kódját átfésülve érdekes részletekre akadtak a programozók. Egészen pontosan két sor izgatta fel őket nagyon. Ezek:
AVCaptureSessionPreset640x480
AVCaptureSessionPreset1280x720
Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a következő generációs iPhone alkalmas lesz a 720p-s videók rögzítésére, amivel már ki lehetne szolgálni a Youtube hd videó-igényét. Az idézett két sor alapján a szakértők egyre biztosabban abban, hogy az új készülék neve inkább iPhoneHD lesz az iPhone 4G helyett.
Arról nincsenek hírek, hogy a 3GS modell hardvere elég erős-e a nagyfelbontású videók rögzítéséhez, de valószínű, hogy az új szoftver csak a nyáron bemutatkozó mobilban teszi elérhetővé ezt a funkciót.