Rólunk
Boris küldte be nekünk ezt a képet, amin sajt, vágódeszka (tablet) és iPhone hibátlan összhangja látható.
Boris reggelente nem mélyül el a hírekbe, leginkább leveleket olvas és vonatjegyet vásárol. És persze Isten - a földieper után - második legnagyszerűbb teremtményét, a paradicsomot tolja az arcba.
Amióta a Gizmodo darabokra szedte az új iPhone-t, néhány kommentelő egészen biztos abban, hogy irányított kiszivárogtatás történt. Hogy az egészet az Apple rendezte meg, hogy egy ügyes marketingfogást látunk, szó sincs véletlenekről.
Bizonyíték persze egy szál sem, minden, kijelentőmódba tett állítás puszta feltételezés, ami talán abból ered, hogy már túlságosan bizalmatlanok vagyunk, talán csak abból, hogy bennfentesnek mutatkozni a tények ismerete nélkül is menő.
A Gizmodo viszont egy egészen remek összeállítást közölt arról, hogy miért nem lehetett szándékosság az iPhone elvesztése mögött. Hogy miért nem logikus a feltételezés. Hogy miért hihetőbb a véletlen szerepe.
Nézzük át ezeket: egyrészt a módszer tökéletesen szembemegy az Apple jól kialakított gyakorlatával. A kommunikációjuk lényege a tökéletes zártság szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Miközben a konkurensektől ömlenek kifelé az információn a twitteren, Facebookon, személyes blogokon, addig az Apple fegyelmezetten őrzi titkait, és azokat csak a megfelelő pillanatban leplezi le, általában Steve Jobs jelenlétében: a CEO imád ott lenni, amikor a közönségnek leesik az álla.
A vállalat megválogatja a médiapartnereit is: ha valamelyik lap keresztbe tesz neki, a bosszú biztosan nem marad el, elég csak arra gondolni, hogy a Gizmodón nem jelennek meg Apple-hirdetések, mióta a blog beszámolt Steve Jobs egészségügyi állapotáról. Akik tiszteletben tartják a vállalat játékszabályait, azok közel kerülhetnek az Apple-höz, akik nem, azok megszívják, ilyen körülmények közt nehéz elképzelni, hogy egyetlen lapot ajándékozna meg a cég egy ilyen információval.
Nem jó érv az sem, hogy a kiszivárgás időpontja hiteltelenné teszi a véletlent. Véletlen lenne, hogy pont akkor ismertük meg az új iPhone-t, amikor bejelentették a HTC Incredible-t? Aki azonban azt hiszi, hogy az Apple az immár legfontosabb termékének, imádott bébijének a leleplezését a HTC bármelyik készülékéhez igazítja, annak fogalma sincs arról, miként gondolkozik a vállalat a vetélytársakról, vagy saját készülékéről.
És a szerintem legfontosabb érv: mégis milyen anyagi haszonnal járna a mobil mostani leleplezése? A valódi megjelenésig még körülbelül negyed év hátravan, addigra pont elül az a hype, amit most gerjesztett a szivárogtatás, az emberek nem fognak már az iPhone-ról és a képességeiről beszélni, csak tudomásul veszik a megjelenését. Fogalmazzunk konkrétabban: ennél jobban nehezen lehetett volna tönkretenni a valódi premiert, és azt az időszakot, amikor dollárokra lehet váltani a készülék körül tapasztalható hype-ot. A Gizmodo cikkével csak egyet sikerült elérni: csökkenteni valamelyest az iPhone 3GS forgalmát, ami megint csak nem lehetett az Apple érdeke.
És azt se felejtsük el, hogy Gray Powell nagyjából ráment erre a sztorira. Nem tudom, mekkora jövője lehet az Apple-nél, de hogy más vállalatnál nem fogják tárt karokkal fogadni a minden idők egyik legnagyobb bénaságát elkövető srácot, az biztos. Powell apja szerint Gray-t nagyon megviselte, ami történt, mert szereti a vállalatot, és tudja, hogy mekkora kárt okozott neki.
Összefoglalva: bár gyanakodni mindig érdekes, ami történt, egyáltalán nem vall az Apple-re, nem volt indokolt, és nem is jött jól a cégnek, szóval logikusan végiggondolva a történetet jóval nagyobb esély van a mobil elvesztésére/ellopására, mint tudatos szivárogtatásra.
Bennfentes információk szerint az Apple vezetői sűrűn látogatják az AMD főhadiszállását, a pletykák szerint azért, mert az Apple a csipgyártó új processzorait vizsgálja a jövő Apple desktopjai és notebookjai számára.
A lépés nem előzmény nélküli, érezhetően feszültebb a légkör az Apple és partnerei között, elmúltak már azok az idők, amikor egymás hátát veregette az Intel és az Nvidia vezetője. Az Nvidiát az Intel eltiltotta attól, hogy az Intel a Core i családhoz integrált grafikus gyorsítót készítsen, ráadásul az Intel és az Apple között sem tűnik felhőtlennek a viszony, miután legutóbb a pletykák szerint a cupertinóiak nem kapták meg időben azt a processzormennyiséget, amire szükségük lett volna.
Az AMD-nél ilyen viták kisebb valószínűséggel fordulnának elő, hiszen a videokártyákat készítő ATI is a vállalathoz tartozik, más kérdés persze, hogy egy ilyen szövetség megint csak lehetetlenné tenné az integrált nvidiás grafikus gyorsítók alkalmazását (most mérem csak fel, szegény Nvidia mekkora szarba került).
A szakértők persze egyetértenek abban, hogy nem egy teljes átállásról, csak részleges cseréről lenne szó, hogy az olcsóbb AMD-s rendszerek segítségével az Apple nagyobb hatékonysággal vehessen részt az árversenyben: alul jöhetnének az AMD konfigurációi, felül és középen meg tovább uralkodhat az Intel. Arra azonban mindenképpen jó a hír, hogy az Intellel folytatott tárgyalásokon az Apple pozícióját erősítse.
Más kérdés, hogy valójában mekkora esély lehet egy ilyen lépésre. Az Apple nem gyárt akkora tételben az olcsóbb kategóriában, hogy érdemes legyen a néhány Mac mini kedvéért két gyártóval tárgyalni, két rendszerre optimalizálni, két platformot támogatni. Mert feljebb semmi keresnivalója a cégnek: az AMD ugyan tényleg jó ár-érték-arányt kínál, de a gyártó sajnos már évek óta nem tud beleszólni a valódi teljesítményharcba, a Core i5-ösökkel, Core i7-esekkel szerelt iMacekben, MacBook Prókban tehát elképzelhetetlen a csere.
Jelen helyzetben a pletykák ellenére én kétféle forgatókönyvet tudok elképzelni.
1: amikor az Apple bejelentette, hogy átáll Intelre, minden informatikához értő a homlokához kapott, és azt kérdezte magában: arra a halott szörnyre, arra a kivénhedt uszályra? Miközben az AMD épp a csúcson volt, és ontotta magából a jobbnál jobb termékeket? Steve Jobs azonban azt mondta, látta az Intel terveit, és biztos abban, hogy jó döntést hozott. A bejelentés után nem sokkal aztán elterjedtek a béna Pentium 4-eseket leváltó Core 2-esek, majd megérkeztek a Core i7-esek, és az AMD egyszerűen láthatatlanná vált.
Ebben a helyzetben tehát könnyen elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy Jobs most meg az AMD terveibe nézett bele, és azért döntött a szövetség mellett, mert látja, hogy a kisebbik processzorgyártó nagyot fog durrantani.
2: az Apple gépei tele vannak AMD-s (atis) grafikus gyorsítókkal, a társaság szakemberei azért találkozgatnak, hogy ezekről egyeztessenek, valakinek meg nagyon megindult a fantáziája.
Elég durva sztori, szóval csak az olvasson tovább, aki bírja az ilyesmit: Bill Jordan kanadai cimborájának vásárolt egy iPadet. Azért ment el ő a boltba, mert Amerikában már igen, Kanadában még nem lehet kapni a tabletet. Szívességet tett tehát.
Amikor azonban kifelé jött az üzletből, egy tolvaj rohant hozzá, megragadta a szatyrot, és elkezdett rohanni. Jordan ellenállt, pontosabban az ujja, de aztán megadta magát: egyszerűen kiszakadt a helyéről.
A biztonsági felvételen egyébként látszik, hogy egyáltalán nem olyan vicces, amikor kitépik az ember ujját, mint amilyennek elsőre hinnénk. Meg hogy az Apple tehet erről az egészről, kellett nekik Amerikára szűkíteniük a forgalmazást.
Ezzel a poszttal adósok vagyunk már egy ideje,ugyanis eddig nem írtuk le részletesen, hogyan is működik a multitasking az iPhone OS 4.0-ban. Hallottunk olyan kifejezéseket, hogy Task Completion meg Fast App Switching, ideje végigvenni, mit is jelentenek ezek.
Alapesetben, ha egy alkalmazást a háttérbe küldünk, az felfüggesztésre kerül. Megmarad a rendszermemóriában, de leáll. Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja a programok közötti váltásnak, a rendszer lementi az app teljes állapotát, így amikor visszatérünk a tetszhalott állapotban lévő játékhoz, ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Ezt a folyamatot hívja az Apple Fast App Switchingnek.
Ez eddig nagyjából olyan, mint például az Android esetében. Az Androidban azonban, ha egy alkalmazás ennél többet akar, és futni szeretne a háttérben, egy kliens-szerver kapcsolaton keresztül csatlakozik egy mindig háttérben futó alkalmazáshoz, ami végrehajtja azokat a feladatokat, amivel megbízza a program.
Az Apple azonban nem akart ilyen megoldást, ők sajátos szabályrendszert alkottak a háttérben futó folyamatokhoz.
Ha egy alkalmazás be akarja fejezni azt a folyamatot, amit a bezárása előtt elkezdett (például egy fájl másolása), egy bizonyos időt kérhet a rendszertől, amíg befejezi a feladatot. Amikor ez az idő letelik, vagy a feladat elvégzésre kerül, az alkalmazást felfüggeszti a rendszer. Ezt nevezik Task Completionnek.
Ha egy alkalmazás még többet akar, vagyis továbbra is futni akar folyamatosan a háttérben, két választás áll előtte. Vagy az eddig is megismert Notification-rendszert használja, vagy választ a három lehetőségből, amit a rendszer felajánl, és amiket teljesen különböző módon kezel: Background Audio, Voice over IP (VoIP), Background Location.
A Background Audio esetében a program jelzi, hogy a háttérben tovább akar zenélni, UI nélkül lehetősége van erre. A lock screenen pedig lehetőség van ezeket az alkalmazásokat úgy irányítani, mint ahogy eddig az iTunes-t iPodot.
A VoIP-programok esetében a rendszer felügyeli a hálózati kapcsolatot, miközben az app felfüggesztésre kerül. Amennyiben egy hívás folyamatban van, az továbbra is él, miközben más alkalmazásokba lépünk át. Ha pedig valamilyen új esemény történik, például egy bejövő hívás, a rendszer felébreszti az appot, ami visszakapja a lehetőséget a hálózati kapcsolatának irányítására.
A legtöbbek által várt Background Location kétféle módon működhet. Az első esetében az alkalmazás nem igényel állandó pontos helymeghatározást, ebben az esetben a háromszögeléses módszerrel figyeli a helyzetünket a rendszer, miután az alkalmazást felfüggesztettük, és ha 500-1000 métert változott a helyzetünk, a programot egy rövid időre felébreszti a rendszer, elvégezheti a megfelelő tevékenységeket az új információ birtokában, aztán visszafekhet aludni. A másik lehetőség az, amit a navigációs szoftverek igényelnek, vagyis az állandó pontos helymeghatározás - ezek teljes mértékben futhatnak a háttérben. A felső menü barban elhelyezett nyilacska mutatja, ha egy alkalmazás kéri a helyzetünket, így mindig tudhatjuk, ha esetleg egy erőforrászabáló GPS-programot felejtettünk bekapcsolva.
A Notification-rendszer kibővül egy új taggal, ez a Local Notifications. Az eddig megismert Push Notificationnel szemben ez nem igényel külső szervert ahhoz, hogy üzeneteket küldjön nekünk egy meghatározott esemény bekövetkezésekor, lerendezi házon belül. Ez akkor használható leginkább, ha az értesítés időhöz kötött, például egy naptárjelzés vagy egy ébresztőóra (az Apple saját programjai eddig is megkapták ezt a lehetőséget, de most külső programok is kérhetik). Az időpontot az alkalmazás a felfüggesztésekor lerendezi a rendszerrel, ami ezután tudja, mikor kell felébreszteni az appot.
Ha egy alkalmazás a fentieken kívül más folyamatot akar indítani a háttérben, nem lesz rá lehetősége. Az Apple a fenti módszerrel biztosítja, hogy a párhuzamos futtatás sem a teljesítményben, sem az akku élettartamában ne jelentsen sokkoló változást.
