A Goldman Sachs elemzője egy diagramon egymás mellé tette az Apple negyedéves jelentései alapján a cég árbevételeit és operatív költségeit. Azt lehet leolvasni, hogy az árbevétel sokkal gyorsabb ütemben nő, mint a működéshez szükséges kiadások. Ennyivel gyorsabb, ni:

Bill Shope személyében a Goldman Sachsnál új elemzőt köszönthetünk, ő meg is magyarázza, miért van ez a jelenség. Logikusan hangzik: szerinte az Apple visszatér a szoftverhez, és a hardvert csak a programok cipelőjének, fogyasztójának tartja. Ezzel a véleménnyel egyébként már a kommentek között is találkoztam, jól hangzik, de hát nem teljesen igaz. Legalábbis akkor nem, ha a fenti diagramot magyarázzuk.

Csak két pillantást kell vetni az Apple negyedéves jelentéseire: vajon hogyan alakult a szoftvereladásokból származó bevétel az utóbbi időben? Hát kérem stagnált. Azon felül, hogy a cég 20 milliárd dolláros összbevételének az iTunes Store eladások és az összes szoftver 10 százalékát sem teszik ki (csak akkor, ha hozzávesszük az iPod-kiegészítőket, szolgáltatásokat, szervizbevételeket, a jelentésben együtt szerepelnek), ráadásul nem is változott az értékük. Az Other Music Related Products and Services bevételi főösszeg 12 milliárd dollár körül alakult az elmúlt egy évben, a Software, Service and Other Sales 600 millió dollár körül hozott per negyedév.

Akkor mi az a bevétel, ami ilyen drasztikusan nőtt? Kitaláltátok, az iPhone, és a hozzá kapcsolható díjak, amiket a mobilszolgáltatók bizonyos késéssel juttatnak be az Apple kasszájába. Az iPhone-hoz kapcsolható bevételek a tavaly karácsonytól induló pénzügyi évben 5,5 milliárd dolláron kezdtek, és legutóbb már 8,8 milliárd dollárt hoztak. 2009-ben pedig még alig kúszott 2 milliárd dollár fölé ez a tétel.

Ha már okot keresünk, hogy miért nőtt drasztikusan az árbevétel, hát ezért. És valamiért a kimutatásokból nem úgy tűnik, hogy az egyre több júzer egyre több kontentot töltene. Legalábbis nem szembetűnő a változás a harverekből származó bevételhez képest.