Nehéz elhinni, de a Glassdoor.com felmérése szerint a dolgozók körében legnépszerűbb vállalatvezető az Apple CEO-ja, Steve Jobs. A felmérés során egy öt pontos skálán lehetett értékelni a vezéreket, ebben az összesítésben a legtöbb pozitív visszajelzés Jobsra jött.
Eric 'Google' Schmidt és Mark 'Facebook' Zuckerberg hasonlóan szép eredményeket kapott, Steve Ballmer azonban csúnyán leszerepelt, szegényt majdnem annyian utálják, mint amennyien szeretik.
Szinte válaszként jött ez a felmérés egy nemrég folytatott beszélgetésünkre Csabával, amikor a Costes séfjéről, Miguel Rocha Vieiráról volt szó. Kiderült, hogy a szakmájval szemben végtelenül alázatos, az embereivel szemben maximalista, már-már zsarnoki mesterszakács olyan eredményt sem kapna a diagramon, mint Ballmer, és ekkor került szóba Steve Jobs is. Nem tudtuk eldönteni, hogy a hasonlóan perfekcionista zsarnok vajon mennyire népszerű a dolgozók körében, hiszen míg az Apple-nél a létrehozott termék képességei, népszerűsége egyértelműen a legjobb motiváció a dolgozóknak, és feledteti Jobs igazgatókon, felső vezetőkön levezetett ostorcsapásait, addig a konyhában nincs akkora öröm, ha egy étel megfelelő minőségben megy ki. A két Michelin-csillagig pedig sokan talán idegsokkot kapnak.
Mondjuk ne vegyük készpénznek a diagramot, a felmérés cégenként "legalább 50" ember megkérdezésével készült, a Microsoftnak viszont 89 ezer, az Apple-nek 49 ezer embere van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.