Az Ngmoco neve sok iPhone-osnak ismerős, az amerikai játékfejlesztők feltűntek már Steve Jobs mellett is a keynote-okon, olcsó és ingyenes játékok tucatjait árulják az AppStore-ban (és Androidon).

A legújabb értesülések szerint a céget felvásárolta a DeNa nevű japán vállalat, összesen 400 millió dollárt fizettek ki a 26 alkalmazottból álló cégért. Ebből 300 millió azonnal vándorol a résztulajdonosokhoz és munkatársakhoz, a maradék 100 milliát pedig későbbi célok eléréséhez köti a DeNa vezetősége.

Tomoko Namba, a DeNa alapítója korábban úgy nyilatkozott a New York Timesnak, hogy konszernjével a mobiltelefonos játékok piacán piacvezető akar lenni, öt éven belül ugyanis a mostaninál is sokkal nagyobb pénzmozgást várnak a felhasználók részéről.

A DeNa közösségi játékokra specializálódott, ez pedig nem az a kimondott Eliminate-es, fps-es vonalat fogja erősíteni a cégen belül. Most akár durcás is lehetnék, én a látványos játékokat szeretem.