Elérkezett tehát az első - és talán egyetlen - szeptemberi szerda, a nagy bejelentések napja. Az Apple Music Eventet szokásunknak megfelelően élőben közvetítjük, én Budapestről, a fotelemből, Csaba pedig Londonból, az ottani Apple főhadiszállásáról, ahol közvetlenül az esemény után meg is fogdozhatja az új termékeket. Gondolok itt az új iPodokra.

A különbség az eddigi évekhez képest, hogy az Apple idén online stream formájában mindenki számára elérhetővé teszi az élő videoközvetítést, mintegy bizonyítva, hogy még erre is van kapacitása. Reméljük, nem tévedtek.

Gondolkoztunk, hogy megváltoztassuk-e a közvetítés gyakorlatát emiatt, de aztán arra jutottunk, hogy mivel csak Apple-gépeken lehet nézni az élő képet, és vannak, akik nem tudnak angolul, továbbra is a megszokott módon nyomjuk, talán egy kicsivel több véleménnyel - és hangulati beszámolóval Csaba oldaláról.

Az ő kommentjeit kiemelve találjátok majd a szövegben.

Nem egészen egy óra múlva kezdünk, ne menjetek messzire.

Körülbelül ötszázan vagyunk a teremben, az akolmeleg helyett egyelőre csak a légkondicionáló fagyos leheletét érzem. Megkértek, hogy halkítsuk le a mobiljainkat. Showtime!

Még hogy az iPad nem munkaeszköz: a körülöttem látható 15 számítógépből öt már az Apple tabletje.

Na ja, mondjuk biztosan nem fognak vele párhuzamosan posztot frissíteni és a videót nézni... Talán majd az iOS érkezésekor a táblagépre nemsokára!

A közvetítés az Apple oldalán még nem indult el, pedig már megy a móka...

Steve Wozniak is a közönség soraiban. Jobs köszönti, az öreg meghajol, tapsvihar.

És Csaba oldalán:

Jobs a párizsi meg a sanghaji boltokról beszél, láthatóan nagyon boldog attól, hogy lépésről-lépésre elfoglalja a világot. Egyelőre körülbelül egy négyzetkilométert uralhat belőle, de Róma sem egy nap alatt épület fel.
 

Itt láthatjátok a videót.

www.ustream.tv/channel/alstamber

Háromszáz boltunk van, mondja Jobs, bezzeg arról nem beszél, hogy a szegény magyaroknak meg egyetlen iPadjük meg iPhone 4-esük sincs. Már hivatalosan.

Jobs jobb bőrben van, mint ahogy megszoktuk, biztos azért, mert elmondhatta, hogy már 120 millió iOS-eszközt adtak el.

Naponta 230 ezer iOS eszközt aktiválnak, mondja Jobs azoknak, akiket ez a szám tesz boldoggá.

 iOS 4.1

 Először is érkeznek a bugok fixálása. Másodszor betettek egy új ficsört: High Dinamic Range fotó. Különféle normalizálási technikákkal a túlexponált képeket el lehet felejteni, kijavítja a rendszer. Több részlet látszik a képeken.

A másik újdonság: Game Center.

Multiplayer kiegészítés, egy helyről lehet a barátainkkal játszani, látni a toplistát, és új barátokat szereni - mondja Jobs.

Demó következik, egy új játékot mutatnak be.

Elég durva a játék.

"És mindez egy telefonon történik" - mondta Jobs a játékbemutató után, és látszott a számítástechnika nagy öregjén, hogy tényleg elképeszti, mennyi változáson vitte át ezt az iparágat az első Apple számítógép óta.

iOS 4.2

Ez csak az iPadhez érkezik. Wifi nyomtatás. Mondjuk erre már egy ideje kapható egy program is.

A nyomtató sor megjelenik a párhuzamosan futó programok között.

Zenét, képet és videót is küldhetünk wifin keresztül. Eddig csak zenét lehetett küldeni az Airport Expressnek hála, és azt is csak Macról. Kiszélesednek a lehetőségeink!

Jack Johnsont hallgat Jobs. Én is!:)

 Lehet, hogy én vagyok Jobs?

 Novemberben jön a frissétés mindhárom iOS-eszközre.

 iPodok jönnek! Mindegyik modell új dizájnt kap. Sőt, kapott, hiszen Jonathan Ive valószínűleg nem most alakítja őket az esztergapadon.

275 millió iPod fogyott eddig.

Az új shuffle olyan, mint a második generációs, csak kisebb annál. De megint vannak rajta gombok. Visszafejlődés!

Gombok, VoiceOver és playlist. És még mindig kicsi, csak nem annyira.

 

 Öt színben jön, 49 dollár. Olcsóbb lett.

 Az iPod nano elvesztette gombjait, egyetlen érintőkijelző lett az egész. Négy ikon fér el a multitouch-kijelzőn.

Szuper az új nano, sunáznám.

Ha jól sejtem, ez volt a 3-szor 3 centis touchscreen korábbról.

A lényeg megint az volt, hogy minél egyszerűbben lehesen használni egy ekkorra kijelzőt. Elforgatásra két ujjra elfordul, nagyok az ikonok, könnyű keresni. Jobs épp fotókat nézeget.

Jobs igazán jó formában van, energikus, szívesen beszél, megnevetteti közönségét.

 iPod touch!

Az új készülék vékonyabb elődjénél, amin Kaliforniában és Londonban is nevetett a közönség.
 

Retina display! Előlapi kamera. Giroszkóp.

FaceTime-ozni is lehet az iPod touch-csal, természetesen. Már majdnem telefon, "előfizetés nélkül".

 8 gigabájtos 229 dollár, a 32-es 299, a 64-es 399 dollár. Jövő héttől kapható.

Az iPod touch eddig is sírnivalóan vékony volt, mindig azt hittem az autóverseny közben, hogy eltöröm.

 Kár, hogy drágább lett az alapgép.

 Most következik az új iTunes. iTunes 10.

 Vége a cédés logónak! Végre!

Jobs arról beszél, hogy szeretnénk megmondani a barátainknak, hogy miket hallgatunk, miket szeretünk.

Én mondjuk nem. nincsenek is barátaim.

Music social network. Ezt építették az iTunes-ba. A neve pedig legyen Ping.

Követni lehet egyes felhasználókat, ekkor látjuk a tevékenységeiket, információikat. Még sosem hallottam hasonlót! iTunesban mondjuk tényleg nem.

 Jut eszembe, mi van az iPod classic-kal?

Megölték? Halott?

 23 országban lesz elérhető a Ping, attól tartok, hogy Magyarország a 24.

A Ping pedig azonnal indul. Gondolom, a show végét azért megvárjuk.

Eddig teljesen beválik a néhány napja hallott tanács: Think social, not stream.

Lady Gaga, az egyik heti Apple-csaj üzent a hallgatóságnak videóban. Azt mondta, megtiszteltetés volt az Appleblogon megjelenni.

A "Makes sense" kérdést nem egészen őszinte taps fogadta.

One more thing. One more hobby.

Az Apple TV nem egy sikertörténet, de a felhasználók szeretik a cuccot. De mit akarnak ők? Hollywoodi mozit és sorozatot, HD-t, alacsonyabb árat a tartalomért, és nem akarnak számítógépet a tévére kötve.

 Az Apple tv egy TÖRPE lett!

Ahogy jobs mondta, a törpe azoknak is készült, akik nem is láttak még számítógépet.

 A mérete az előző negyede lett. Már le is lehet nyelni lassan.

 HDMI, Ethernet és wifi kapcsolat.

Az Apple TV-vel csak bérelni lehet a tartalmakat, ezért nem kell tárolni a fájlokat. Ez ráadásul olcsóbb lett. Streamelhetsz a számítógépedről - na, akkor mégiscsak látni kell hozzá számítógépet!

 5 dolcsi a legfrissebb filmek bérlése.Egy dollárért lehet megnézni egy sorozatot HD-ben. Eddig az ABC és a Fox bólintott rá. A Netflix is lehet forrás, ha előfizető vagy. Persze ott a Youtube és a géped is.

 

 Mondjuk ki: Store nélkül az Apple TV nem termék, csak egy herélt tenyészbika Magyarországon.

Nincs iOs tehát, és távirányítóval lehet irányítani. Hm. Ennél többre számítottunk egy picit. Mondjuk ingyen iPadet az irányításhoz, vagy valami. A kezelőfelület a szokásos.

Jobs mégis elővesz egy iPadet. Erről is lehet streamelni mozit az Apple TV-re. Természetesen egyetlen gombnyomással.

229 helyett 99 dolcsi a cucc. Még idén kiterjesztik a filmkölcsönző szolgáltatást több országra, de nem derült ki, hogy kikre.

 Húsz filmkölcsönzés ára. Megint a legfontosabb információt hallottuk a végén.

Steve Jobs szereti a zenét. Nem csodálom, amennyit hozott a konyhára.

Az utolsó dal következik tehát: Coldplay.

Chris Martin a színpadon a Coldplay-ből, tudom, hogy ez nem menő, de én azért örülök. Yellow!

Egyébként nem volt egy rossz keynote ez, a tavalyira köröket vert, csak addig semmi értelme a kütyük egy részének, amíg nem elérhetők nálunk a legfontosabb szolgáltatások.

 De van remény: két éve egy magyar újságíró sem volt a londoni összeurópai közvetítésen. Tavaly már ketten voltunk. Idén hatan. Előbb utóbb tehát vagy beindul nálunk is az iTunes Store, vagy minden magyar itt lesz Londonban.

Kiszámoltam. Ha minden évben háromszor annyi embert hoz ki Magyarországról az Apple, mint az azt megelőzőben, 14 év múlva már 9,6 millió embert kell áthoznia a csatornán. Kitartás!

Na, én megyek megfogni a cuccokat.

A próféta szóljon belőled, Csaba. Jó fogdozást.

Az viszont jó, hogy Jobs a 4.1-ben az iPhone 3G-s problémák, lassulások javítását ígérte.

Nem lehet lelőni a csávót, már a harmadik dalba kezd bele.

Ennyi volt a móka mára. Várjuk Csaba bejelentkezését, sikerült-e hozzájutnia valamelyik iPodhoz, eetleg elemelniegy ultrakicsi Apple TV-t. Megtörtént.