Steve Jobs ugye bejelentette, hogy eddig hárommillió iPhone 4 fogyott, ami 22 nap alatt elég szép eredmény. Ha viszont figyelembe vesszük azt is, hogy az első három napban 1,7 millió készüléket vettek, kiderül, hogy a maradék 19 napra már csak 1,3 millió iPhone jut. Ez már csak annál is inkább furcsa, mert a premiernapok óta a nemzetközi forgalmazás is beindult, tehát több ország hozott össze hosszabb idő alatt kevesebbet. Összességében átlagosan 70 ezer készülékről beszélhetünk naponta, ami elég jó szám, de körülbelül csak a fele az Android eredményének.

Mi lehet ennek az oka? Hivatalos válasz nincs. Az biztos, hogy nem a készletek lassítják az eladásokat, hiszen az iPhone 4 a legtöbb helyen elérhető, raktáron van. Talán nem is a mostani számokkal van gond, hanem az első három nap volt túlságosan erőteljes? Esetleg az antennamizéria tartja távol a népeket? Merészebbnél-merészebb találgatásokat olvastam a neten, de csak annyi biztos, hogy az első három nap lendületéhez képest erőteljes mérséklődést lehet tapasztalni, persze valószínűleg még ezzel együtt is az iPhone 4 most a legkelendőbb mobil.