Tegnap volt itt egy post, amiben arról írtam, hogy az AT&T pillanatok alatt kifogyott az első napra szóló készletből, az Apple online boltja szintén, ahol akkor már csak július hetedikére ígérték a megrendelt termék érkezését. Csütörtök reggelre július 14-ig súlyosbodott a helyzet, nemsokára a hónap és a nap mellett már az átvétel évét is fel kell tüntetni. Mondom, pokoli.

Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy érdekes szituáció: egy kollégám jelenleg is Los Angeles utcáit rója, és egyszerűen nem talál olyan Apple Store-t, ahol kapható lenne az iPad. Az első négy boltban legalábbis üres készletek fogadták annak az országnak az egyik legnagyobb városában, ahol hivatalosan is forgalmazzák a tabletet. A hazai kereskedők sem tudják beszerezni az iPadet a szürkeimportőrökön keresztül, ugyanakkor Hongkongban, ahol viszont az Apple még nem kezdte meg a cucc árusítását, az utolsó dzsunkán is hegyekben állnak a készletek, annyit vehettem volna, hogy abból kutyaólat építhetnék Briginek, aki ma visszatér hozzánk kábé egy hétre.

Figyeljetek:

Ott lehet kapni, ahol nem lehet kapni. Az a gyanús, ami nem gyanús.

Visszatérve az iPhone-ra: nemcsak a várható kézhezvétel napjának kitolódása jelzi a mobil sikerét, van itt más mutató is. Az egyik egy konkrét darabszám: az Apple bejelentette, hogy eddig 600 ezer készüléket vettek elővételben, ez a legjobb eredmény, amit a kaliforniai cég eddig mért, mint elmondták, az érdeklődés messze felülmúlta a várakozásokat, és megfektetett egy rakás rendszert.

Az AT&T meg azt közölte, hogy az első online rendelési napon tízszer több igény beérkezését regisztrálták, mint az iPhone 3GS esetében. Ugyanilyen arányról számolt be a Deutsche Telekom is, az iPone 4 tehát egy ultramasszív sikernek ígérkezik, ami bár valószínűleg így sem tudja megállítani az Androidot abban, hogy az átvegye a piacvezető szerepet, de egy rókabőr kulacsban fogadok, hogy sikeresebb lesz, mint mondjuk az öt legnépszerűbb androidos mobil együtt.

Még valami: az Apple körülbelül 500 dollárt kap egy iPhone-ért, szóval egy nap alatt kábé 300 millió dolláros bevételt generált a kütyü. Kéne, mi?