Ha emlékeztek még, egy éve volt szó a redmondiak saját üzletéről, amit annak ellenére szántak az Apple Store-ok vetélytársainak, hogy gyakorlatilag nem sok közös van bennük. Mégis, a korábban az Apple-nél dolgozó George Blankenshipet bízták meg a feladattal, aki úgy látta jónak, ha a Microsoft Store-okat kifejezetten közel építik meg az almás üzletekhez (a Genius Bart végül Answer Desknek nevezték el, hogy nem legyen annyira widzset-gadzset a dolog).
Azóta már három Microsoft Store nyílt, most pedig érkezik a negyedik. Nem tudni pontosan, hogy véletlen vagy tudatos stratégia, de a Microsoft ugyanarra a napra hirdette meg az üzletének megnyitóját, amikor az első iPhone 4-eseket kezdik árulni. A megnyitó ráadásul a San Diego-i Fashion Valley Mallban lesz, néhány üzlettel az Apple Store mellett.
Az ugyanarra a napra tervezett megnyitó beleillik a Microsoft eddigi, Apple Store-okkal szembeni stratégiájába, de most komolyan: szúrhat ki magával ennyire a vállalat?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.