Még ugyan van pár fok a ma beígért 35-ig, de már most sandítok a hűtőben felhalmozott sörösdobozok felé, ahogy itt nagyjából ruhátlanul pötyögve hallgatom a ventilátor hangját. Így van ezzel Utazónk is, aki tudja, hogy mit kell kérnie, ha Dublinban jár. Viktor pedig segített neki megrendelni.

Gondoltam, megosztom veletek az alábbi szösszenetet, amit Dublinban fotóztam. Elég egyedülálló, mivel ugyan volt már dublini kép, itt azonban a Guinness gyár tetején lévő kocsmában lettek lefotózva (mivel ketten voltak) két korsó Guinness társaságában. Az alkoholista szifonok!

Én még mindig nem tudom eldönteni (az állandó és eldönthetetlen kérdés), hogy a fröccs vagy a sör jobb szomjoltó 35 fokban a napon, de életmentő jelleggel titeket kérdezlek meg. És akkor mára a gázpedál nyomogatását átengedem Ancsának, én meg átadom magam az élvezeteknek. Melyik legyen?