Amióta megvan az iPhone, gondolkozom azon, hogy valahogy kivezetem a képét a tévére. Autóban, metrón ücsörögve, a világban mászkálva persze előny, hogy csak 3,5 colos a kijelzője, viszont amikor átnézek barátokhoz, rokonokhoz, és meg akarom mutatni a képeimet, már kényelmetlen az apró lcd. A zárt rendszer miatt ráadásul az sem opció, hogy a legközelebbi számítógépre kötve egyszerűen átmásolom a fotókat, videókat, hogy nagyban nézzük vissza őket.

Az egyetlen megoldás a kivezetés: valamilyen módon át kell varázsolnom a jelet a tévére.

Szerencsére erre van egy rakás megoldás a piacon, én ezt a Belkin-kábelt szereztem be, egyrészt, mert márkás termékről van szó, másrészt meg mert ár-érték-arányban ezt tűnt a jó választásnak.

A kábelerődnek öt vége van, közülük az egyiket az iPhone-ba kell dugni, ezen keresztül távozik a kép és a hang, van egy usb-kimenet, hogy a készüléket használat közben töltőre tudjuk dugni, és van három rca-kimenet is, egy a képnek, egy-egy a sztereó hangnak. Az rca persze egyértelműen szűk keresztmetszet, hiszen nem alkalmas nagyfelbontású, jó minőségű digitális jelek továbbítására, de a nappalimban egyelőre katódsugárcsöves tévé van, és az ismerőseim egy része is ilyesmit használ, márpedig ezeken nincs más bemenet.

Az összekapcsolás elég egyszerű. Bevallom őszintén, mivel korábban nem próbáltam ilyesmit, arra számítottam, hogy majd be kell állítanom, le kell okéznom valamint, de semmi: amint minden a helyén van, és a tévét is a megfelelő csatornára kapcsolom, már tudom is nézni 82 centin az iPhone-műsorát.

Szolgáltatástól függ, hogy mi az, amit érdemes. A filmek például nem mutatnak valami jól ekkora méretben, hiszen az iPhone-on 480x320 pixelen tárolódnak a videók, miközben a képernyőmön simán meg tudna jelenni 720x576 pixel is.

Mi következik ebből? Hát hogy ami 3,5 colon kiválóan mutat, az 32 colon már nem az igazi, arra viszont simán alkalmas a kábel, hogy egy rövidebb filmbelőzetest, vagy valami családi videót megnézzünk rajta.

A fotónézés viszont meglepően élvezhető. Általában amikor katódsugárcsöves tévére varázsoltam valamilyen módszerrel a képeimet, mindig csalódás volt a vége, de ezzel a Belkinnel simán megnézhetők a nyaralásos fotók, és végső soron ezért is szereztem be a kábelt: végre nem a mobilomon kell megmutatni a párizsi képeket, ha hazalátogatok a szüleimhez, és nem vittem magammal a laptopom. Ráadásul most először használtam a mobil slideshow-képességét: amikor a tenyeremben van, inkább az ujjammal löködöm a képeket, tévére kötve viszont bekapcsoltam valami zenét, aztán elindítottam a lejátszást, és kényelmesen végignéztem a múltam egy darabkáját.

Egy dolog hiányzik csak ilyenkor: egy távirányító. Tudom, hogy kábelhez nem szokás ilyesmit adni, de a kanapén ücsörögve, a párizsi nyaralásos képek lepörgése után kelletlenül álltam fel, hogy egy másik mappába lépjek, és újraindítsam a folyamatot. Nem állítom, hogy ebben az árkategóriában van olyan eszköz, amivel a távolból irányíthatom az iPhone-t, csak eszembe jutott, hogy fasza lenne egy ilyen cucc. Viszont az kárpótol mindenért, hogy végre normális méretben tudom nézni, ahogy Dóra MÉREGDRÁGA (sosem felejtem el, amikor hozták a számlát) kávét iszik Párizsban:

A zenehallgatás minőségét meg csak a hangszóróink határozzák meg, az rca megteszi, ami tőle telik, és ez hangban többet jelent, mint képben: átmegy a sztereó, mehet a zenélés, egy házibuliba bőven elég magunkkal vinni a kábelt, hogy a mobilról menjen a DJ-skedés.

Összességében tehát bevált a kábel, pont azt tudja, amiért vettem, nagyjából pont abban a minőségen.