Múlt pénteki a pletyka, de nem tehetjük meg, hogy elhallgassuk itt az Appleblogon: egy ideig vetélytárs nélkül maradt az iPád. Fontos hír ez, hiszen a legnagyobb konkurencia dőlt most ki, amit a pc-s tábor véres kardként hordozott körbe annak bizonyításául, hogy az iPad mennyire buta, értelmetlen eszköz. A HP Slate azonban minden jel szerint nincs többé: a vállalat dobta a projektet, így most már biztosan nem tudja megszorongatni az Apple kütyüjét az eddig is csak átgondolatlanul egymás mellé dobált specifikációk szintjén létező termék.

Ugyanígy vége a Microsoft Courier-projektjének, aminek szintén egy, az iPadhez hasonló eszköz megalkotása volt a célja.

Mi lehet az oka a döntéseknek? A vállalatok nem láttak pénzt ebben a piacban? Kizárt. Az Apple már közel egymilliót adott el az iPadből, ez a szám napról napra nő, bizony százmilliók, dollármilliárdok lehetnek a tabletekben, ha képes megfelelő minőségű terméket létrehozni a gyártó.

A HP és a Microsoft azonban láthatóan nem volt erre képes.

A Slate többször szerepelt már az Appleblogon, minden alkalommal hangsúlyoztam, hogy egy tragikusan rossz tabletről van szó, mert pont az alapkoncepciót nem sikerült megérteniük a mérnököknek. Olyan igényt akart ugyanis kiszolgálni a gép, ami nem létezett: asztali operációs rendszert rakni egy tabletre jó döntés lehet, ha a geekeket akarjuk lenyűgözni a specifikációlista hosszával, de teljes csőd, ha működőképes eszközt akarunk létrehozni.

Egy tablet kezelőfelülete ugyanis az eszközre van szabva, soha nem bukkanhat elő egy hagyományos operációs rendszer az ikonok mögül, az erőforrásgazdálkodást a hardverre szabják, és a felhasználási élmény teljesen más, mint egy asztali gépen. Ha ugyanis nem változtatunk a kezelésen, a koncepción, a felhasználói szokásokon, az üzemidőn, nem tabletet alkottunk, csak egy monitorba épített pc-t. Egy ilyen gép mindenre használható lenne, de mindenre csak nehézkesebben, mint egy asztali gép, vagy egy laptop, azokon a területeken meg, amiken az iPad erős, a Slate még a kanyarban sem lenne.

A HP mérnökei nem hülyék, tudják, hogy ebben a bizniszben óriási pénz van, ezért nem szállnak ki teljesen a projektből, csak rebootolják azt: a most megvásárolt Palm WebOS-ére építkezve hoznak majd ki egy olyan tabletet, ami valószínűleg sokkal inkább fog emlékeztetni az iPadre, mint a Slate-re.

A piac és az élet bebizonyította, amit elég sokan állítottunk itt a blogon, meg szerte a neten: tévedésben van, aki a pc-k funkcióit, képességeit akarja viszontlátni egy tableten, az érintésérzékeny kütyük ugyanis új kategóriát képviselnek, amivel szemben a régi elvárások egyszerűen nem működnek. Ezeknek a készülékeknek mást kell tudniuk és máshogy, mint a számítógépeknek, és aki ezt nem érti meg, az bukni fog.