Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője szerint az első 24 órában 600-700 ezer iPad fogyott az Egyesült Államokban. A 20 üzletből 19-ben még volt készleten a táblagépből az első roham után, vagyis az Apple képes volt kiszolgálni a kezdeti lelkesedést.

Az elemző szerint a sorok a vártnál hosszabbra nyúltak, a 5th Avenue-n 730-an voltak a nyitáskor, ugyanitt az iPhone 3GS debütálásakor 350-en, az iPhone 3G osztásakor pedig 540-en álltak. Mindkét telefonból nagyjából az első 3 nap alatt fogyott egymillió, de az iPhone 3GS-t sokkal kevesebb országban kezdték el forgalmazni.

Vagyis noha a 600-700 ezer készülék a roham első és egyben mindig legforgalmasabb napján fogyott, vegyük észre, hogy "csak" az Egyesült Államokról beszélünk, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy jobban fogy a készülék, mint a telefonálgatós kistesó.

Eközben az iPadre készített akalmazások is sorra érkeznek az AppStore-ba, jelenleg 3274 app várja a letöltést az AppShopper statisztikái szerint. Az eddig felkerült programok nagyjából 80 százaléka fizetős (hasonló arány, mint az iPhone-os progik esetében), átlag 5 dolláros árral. A programokból csaknem ezer játék.