Nem mehetünk el szó nélkül emellett a hír mellett, pedig higgyétek el, megpróbáltuk. Szóval a jelek szerint úgy tűnik, hogy a Microsoft újabb vonatkozásokban is az Apple útjára lép. Na nem a mostani útra gondolok, mondjuk az egy évvel ezelőttire.

Ugyanis az Engadgetnek hivatalosan is megerősítették, hogy nem lesz copy-paste funkció a következő generációs OS-ben, az indoklás szerint erre nincs szüksége a felhasználóknak.

A másik, ami szemet szúrt sokaknak, hogy nem lesz multitasking sem, helyette az Apple megoldását alkalmazzák, vagyis egyes feladatok futhatnak a háttérben, de többnyire a Microsoft Notification Service lesz a megoldás (lásd Apple Push Notification Service), ha egy nem futó alkalmazás értesítést küldene nekünk.

Eközben az Apple készülékein lassan egy éve elérhető a copy-paste, és a legfrissebb pletykák szerint az iPhone OS 4-ben bizonyos kiterjesztését láthatjuk a multitaskingnak is. Én még mindig nem merek röhögni, fenntartom, hogy ez az egész egy nagy vicc, egy médiahack, és várom a csattanót.