Tudjuk, hogy most nem az: aki áttér az Apple gépeire, vállalja, hogy lemond a számítógépes játékokról. Amikor meghoztam a döntésem a váltásról, tudtam, mivel jár: nyilván egyrészt azzal, hogy SzabóZé-kollégám minden létező alkalmat megragad, hogy buzinak nevezzen (egy MacBook Prónak hála persze azóta ő is bebuzult), másrészt kevesebb idegeskedéssel, harmadrészt meg a játékok hiányával. Akad persze egy-két izgalmasabb szoftver, ami Macre is megjelent, de nyilvánvaló volt, hogy ha játszani akarok, azt ezentúl nem számítógépen, hanem konzolon teszem. Nem volt ez nagy áldozat a részemről, hiszen akkoriban már csak elvétve vettem elő játékokat, akadnak azonban bőven olyan ismerősök, akiket a játékszoftverek hiánya tartott vissza a váltástól.

És most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a Boot Campnek hála simán fut a Windows is a Macen, így akinek arra támad kedve, gond nélkül tudja futtatni a pc-s játékokat bármelyik Apple-gépen. Mert aki Macet vesz, az szépen-lassan leszokik a Windowsról, elkoptatja, kinövi a Microsoft operációs rendszerét.

Éppen ezért nagyon fontos hír, hogy a Valve bejelentette, megjelenik a Steam Mac-kompatibilis változata.

Aki nem tudná, miről van szó: a Steamet telepítve, és a rendszer accountját használva egy rakás remek játékprogramot telepíthetünk a gépükre, például a Half Life-ot, a Team Fortress 2-t vagy a legendás Counter-Strike-ot. Utóbbival például szinte minden nap játszanak munkaidő után a kollégáim az Indexben, én azonban eddig kimaradtam a mókából, mert nem tudtam felrakni a CS-t a gépemre. Ennek azonban most vége, a Steam ugyanis már áprilisban elérhető lesz maces környezetben is, szóval jöhetnek a szoftverek, játékok, minden mennyiségben.

Nem mondom, hogy mostantól hardcore gamer leszek, még az is lehet, hogy életvitelbeli és párkapcsolati megfontolásokból a CS-t is kihagyom, mert akad olyan kollégám, aki gyenge módon elkezdett játszani, és azóta újra és újra próbálja sikertelenül abbahagyni a játékot, nincs ereje kiszállni. Én nem akarok ilyen kockázatot vállalni, nem szeretném, hogy a délutánjaim egeret kattintgatva teljenek el, de volt jó pár olyan éve az életemnek, amikor csak a lövöldözésre volt szükségem, és remek hír, hogy ezt mostantól Macen is meg lehet tenni.

Mivel a Valve nem egyszerűen lefordítja, hanem natívan Macre írja a játékokat, azok remélhetőleg a gyengébb gépeken is jól fognak futni, a játékszenvedélyem tudatos féken tartása mellett azért biztosan ki is fogom próbálni valamelyiket a MacBook Prómon. Fontos bejelentésről van ugyanis szó, a Steam almásodásával a Mac nagyobb lépést tett a játékplatformmá válás útján, mint korábban bármikor. És bár az áprilisi átállás nem jelenti automatikusan az összes korábbi szoftver maces verziójának megjelenését (a Left 4 Dead 2, Team Fortress 2, Counter-Strike, Portal és a Half Life-sorozat azonban elérhető lesz, és aki korábban pc-re megvette ezeket, ingyen letöltheti a maces verziót), mostantól kezdve garantáltan több natív játék jelenik meg az Apple gépeire.

Izgalmas idők ezek!