Volt ugye ez a játék, hogy az Apple egy 10 ezer dolláros iTunes Gift Cardot ad annak, aki a tízmilliárdodik zeneletöltést indítja el az iTunes Store-ban. Most pedig már a nyertes nevét is megtudtuk, a 71 éves Louie Sulcert egyébként maga Steve Jobs hívta fel, hogy gratuláljon a nyereményhez.

"Nagyon kedves volt" - mondta Sulcer. "Megkérdezte, játszom-e gitáron, én meg azt válaszoltam, jó isten, ez a vágyam egész életemben elkísért." A beszélgetés végén állítólag megkérdezte az öreg, hogy ne marháskodjunk, ki beszél valójában, de a vonal másik végén valóban Jobs volt.

Louie Johnny Cash egyik dalát, a "Guess Things Happen That Way" címűt töltötte le iPod Nanónára, amit legutóbbi szülinapjára kapott gyermekeitől. Eddig kábé 100 dalt töltött le az iTunes-ból, leginkább countryt.

Jobs hívásával egyébként nem volt vége a sztorinak, felhívták többek között a Rolling Stone magazintól egy interjú miatt, de ő azt mondta, nem akar nekik csalódást okozni egy öregemberrel. Még érdekesebb hívást kapott Rosanne Cash-től, Johnny Cash zenész lányától, aki megköszönte, hogy az apját hallgatja. Ezután a nyereményt hozó Cash-dalt az énekesnő férje, John Leventhal el is játszotta a telefonba.

Így összességében marha nagy élmény lehetett az öregfiúnak a kaland, szerintem a 10 ezer dolláros utalvány ehhez képest kit érdekel. Szerintem jópofa, hogy ő nyert.