Az Apple mobilja egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az amerikai okostelefon-piacból, miközben a BlackBerry részesedése valamelyest csökkent 2009 utolsó negyedévében, derült ki a comScore felméréséből.

Ezzel együtt a BlackBerry maradt a vezető márka az országban 41,6 százalékos részesedésével, ami egy százalékpontos csökkentést jelent a három hónappal korábbi állapothoz képest. Nagyjából ugyanekkora mértékben növelte súlyát az iPhone, ami most 25,3 százalékával a második legfontosabb okostelefon az amerikai piacon.

Érdekes, hogy az évek óta semmi érdemlegeset felmutatni nem képes Microsoft még mindig tartja magát 18 százalékkal, ezután jön a Palm 6,1-gyel, majd a feltörekvő Google 5,2-vel.

Az egész piacot nézve még mindig a Motorola a legnagyobb gyártó az amerikai piacon 23,5 százalékos részesedéssel, ám mivel a nagyobb hasznot hozó okostelefonok közt jelenleg láthatatlan a cég, ez nem feltétlenül jelenti a pénzügyi helyzet javulását. A második és a harmadik legsikeresebb gyártó az LG és a Samsung 21 százalék körüli részesedéssel, őket követi a Nokia, végül a Blackberry gyártója, a RIM.