Figyelem, ezúttal nem pletykát, nem susmust, nem következtetést, hanem tényt tudtunk meg a magyar Apple Store-ral kapcsolatban. Tényt. Olyan, mint amikor a terhes férfi madarat szült.
Egy korábbi posztban Csaba már kitért arra, hogy az EU tavaly nyáron kezdte el szorgalmazni az egységes iTunes Store-szolgáltatások beindítását, vagyis hogy minden tagállam ugyanúgy elérhesse a levesestálat. Az Apple az mondta oké, ő már rég szeretne ilyet, csak hát megy a töketlenkedés. Na jó, szó szerint nem ezt mondta, csak szerette volna.
Októberben egy szándéknyilatkozat született az Apple és az EU között, vagyis az első lépés megvolt afelé, hogy Magyarországon is legyen végre i-fucking-TS.
Az új hír az az, hogy megszületett egy megállapodás, valószínűleg az Apple a tablet (iTablet?) megjelenésekor be szeretné jelenteni az új európai tagok nevét, és a szolgáltatás beindításának időpontját. A páneurópai akarat tehát formát kapott, innen már csak hónapok kérdése, amíg az irodai krémeszabálók hadán végighalad a folyamat, de mi ez ahhoz képest, hogy az ősrobbanás óta erre várunk.
Most már vehettek levegőt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.