Pénteken jelent meg az új, 27 colos, Core i7-es processzorral szerelt, XMS-től kapott iMacről egy post az Appleblogon, amiben leírtam, hogy a gép nagyon izmos, óriási, de kevés esélyt láttam arra, hogy egyszerű felhasználóként ki tudnám használni a gépben rejlő erőt. Készítettem néhány tesztet is, grafikont azonban nem dobtam a cikkbe, amit most pótlok. Két program eredményeit közlöm, a Cinebench-ét és a Geekbenchét, viszont négy gép adta a mintát, szóval szépen össze lehet hasonlítani az Apple aktuális termékkínálatát.

A hierarchiában legalul a 2,53-as MacBook Próm helyezkedik el, aztán jön a 3,06-os processzorral szerelt iMac, majd az új, 27 colos gép, végül a két darab négymagos Xeonnal nagyképűsködő Mac Pro.

Nézzük először a Geekbenchet:

Amint az látszik, bár két gépet is iMacnek hívnak, teljesítményük alapján ezeknek semmi közük egymáshoz. Míg a Core 2-es gép nem sokkal erősebb az én MacBook Prómnál, addig a Core i7-es modell már megközelítette összteljesítményben a Mac Prót: kétszer gyorsabb édestestvérénél és csak 25 százalékkal lassabb az Apple legerősebb szörnyetegénél.

Még izgalmasabb értékeket látunk, ha Cinebenchet futtatunk:

Ez a program egészen más érdekességekre hívja fel a figyelmünket. Először is arra, hogy hiába a bődületes ár-, és teljesítménykülönbség, egymagos feladatvégzés alatt alig van különbség az egyes rendszerek közt. Az új iMac 2,8-as Core i7-ese az Apple legerősebb cpu-ja ebben a versenyszámban, és mint az látszik, alig 45 százalékkal gyorsabb, mint az én Core 2 Duóm, aminél viszont tényleg alig van lassabb az egész mezőnyben.

Mindez azért jelent problémát, mert az alkalmazások jelentős része a mai napig alig tud profitálni a sokadik mag jelenlétéből, a legtöbb esetben még a Photoshopot sem hatja meg a több szál, ezekben az esetekben viszont alig gyorsabb a legújabb csúcsgép, mint a 2007-ben megjelent, 2,4-es Core 2 Duóval szerelt elődje. A 2,5 év alatt elért körülbelül ötven százalékos gyorsulás legalábbis nem tűnik valami kiemelkedőnek.

Ha viszont a többmagos eredményeket nézzük, már óriási az előrelépés, körülbelül 3,2-szeres gyorsulásról beszélünk a 2007-es iMachez képest. De az új gép alázza az én MacBook Prómat és a 3,06 gigahertzes processzorral szerelt testvérét is, csak a kétszer több maggal szerelt Mac Pro tartja úgy-ahogy az előnyét. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy alig-alig van olyan alkalmazás, ami úgy képes kihasználni a sokmagos, 8-16 szál kezelésére képes rendszereket, mint a Cinebench multi tesztje. Márpedig az sovány vigasz, ha csak egy tesztprogram képes kimutatni a különbséget.

Az eredményekből jól látszik, hogy milyen relatívvá vált a teljesítmény. Míg öt éve egy gyorsabb processzor gyorsabb rendszert eredményezett, addig ma hiába tud háromszor-négyszer többet egy új gép, minden a programozók jóindulatán múlik: ha nincs párhuzamosítva a kód, az egész fabatkát sem ér.

A grafikonokat elnézve már érthető, miért küzd az Intel, az AMD és a Grand Centralon keresztül az Apple is azért, hogy rávegye a programozókat az alkalmazások optimalizálására, enélkül ugyanis ma már nincs fejlődés. És talán érthetővé válik már az a kijelentésem is, hogy én nem sokat profitálnék a Core i7-es iMacből: többnyire olyan alkalmazásokat futtatok, amik csak egy maggal tudnak mit kezdeni, de sosem annyit, hogy ne legyen elég a kettő, ahhoz sokkal komolyabb alkalmazásokhoz kéne nyúlnom, hogy egyáltalán megérezzem a Core i7-es erejét.

Share