Tablet-napokat tartunk, nem tehetünk mást, annyi a pletyka, hogy mi sem bírtuk tovább. Egy az Apple-től kilépett dolgozó legutóbb annyit árut el az Appleinsidernek, hogy "meg fogunk lepődni, hogyan lehet kommunikálni a készülékkel". Ennek a kijelentésnek pedig érdemes utánajárni.
Csaknem két éve már írtunk egy az Apple által levédett új beviteli eszközről, egy olyan felületről, ami egyszerre billentyűzet és multitouch gesztuspad. Bevallom, azóta valami hasonló megoldásra, koncepcióra, akármire várok, mert egyetértek az Apple-lel abban, hogy a billentyűzet-egér páros már sok esetben kényelmetlen, és leváltásra vár.
A szabadalom szerint ugyanott gépelnél, ahol egyébként az ujjaidat húzod és három-négy-ötujjas gesztusokkal fejezed ki magad. Az egész ötletben eddig egyedül a fizikai billentyűzet hiánya volt a kérdéses pont, hiszen nem állítom, hogy nem lehet újratanulni a gépelést egy teljesen sima felületen, csak én nem annyira szeretném.
Egy most nyilvánosságra került szabadalom pedig pontosan erre a problémára keres megoldást. Szeretné megtartani a sima felületet a gesztusvezérlésre és a touchscreen által nyújtott kényelemre, de egyidőben szeretné valamennyi billentyű fizikai helyét meghatározni a felületen, hogy a gépelés könnyű legyen. Ezt pedig egy dinamikusan változó felülettel lehet megvalósítani a szabadalom szerint.
Billentyűzet-üzemmódban ugyanis apró kiemelkedések keletkeznének a felületen, amik úgy viselkednének, mint a billentyűk. Ezek aztán azonnal visszahúzódnának a felhasználó kérésére.
Na ezen lepődnék csak meg én igazán.
szucsadam
2009.12.26. 17:59
Címkék: utazó
Időmilliomos apuka küldött nekünk képeket egy novemberi kirándulásáról, ahol Utazónkat is elcsípték a Palomar csillagvizsgáló előtt. És hogy mit keres arra egy apuka gyermekeivel? Nem fogjátok elhinni: pumákat.
Tovább olvasom
szucsadam
2009.12.26. 12:51
Címkék: pletyka tablet
A Macrumors figyelt fel a különös bejegyzésre egy bizonyos iSlate.com névvel kapcsolatban. A domaint először 2004-ben regisztrálták, majd 2007-ben a MarkMonitor.com szerezte meg, az a cég, ami többek között az Apple-nek is rendezi a domainekkel kapcsolatos ügyeit.
Ez ugye még nem jelent semmit, bár az iPalatábla eléggé gyanús szófordulat. Az oldal azonban utánajárt, és talált egy korábbi dokumentumot, amiben a regisztráló cég nevének az Apple van feltüntetve. Vagyis a cupertinóiak már több mint két éve sunnyognak az új termék nevével, és már akkor is sunnyogtak, amikor az iSlate még meg sem született.
Viszont remélem senkinek sem kell magyaráznom, az Appleblogon két hete miért pont Christian Slater barátnőjével foglalkoztunk. Hehe (a fájdalomért bocs).
A mostani híresztelés beleillik azokba a pletykákba, amik a tablet évek óta tartó fejlesztéséről, leállításáról, újraindításáról szóltak. Ezek megemlítették, hogy a terméket hamvaiból élesztették újjá, és hogy Steve Jobs jelenleg ideje nagy részében személyesen foglalkozik a szíve új csücskével.
És egy belső informátor szerint Steve Jobs most boldog az új készülékkel. És ha Steve Jobs boldog, az azt jelenti, hogy minden bizonnyal finisbe ért a tablet fejlesztése, és senkinek sem kell már leüvölteni a fejét, vagy válogatott kínzásoknak alávetni.
szucsadam
2009.12.26. 10:03
Címkék: stat
Az Amazon toplistákat készített karácsony előtt is, "Most Gifted" megjelöléssel a legtöbbet rendelt, "Most Wished For"-ral a leginkább áhított elektronikai kütyüket szedte sorba.
Az Apple laptop és desktop vonalon is uralja mindegyik listát, ami azért meglepő, mert egy hónapja, a Cyber Monday listáján még csak a "Most Wished For" lista élén állt a MacBook és MacBook Pro. Valójában akkor sokkal jobban fogytak az 550 dolláros Toshibák és 419 dolláros Acerek. Ez alapján az adventi időszakban valószínűleg több hackintosh készül, mint egész évben.
Ez a tendencia megváltozott, a listák szerint a megajándékozottak karácsonyhoz közeledve azt kapták, amire vártak. A MacBook Pro lett a legtöbbször ajándékba adott laptop, második a 925 dolláros fehér szappantartó. Desktop vonalon ugyancsak a Macek viszik a pálmát. Igaz, itt a "Most Wished For" listán a 27-es iMacek voltak megjelölve, de végül a 21,5 colos gépek fogytak leginkább.
Ennyi kompromisszumot talán mindenki hajlandó kötni.