almalé és kungfu Rólunk

Sokkoló videó egy Apple Store-ból

Nem szeretem az ilyen címeket, csak azért engedtem meg magamnak, mert tényleg ledermedtem, amikor egy Steve Jobs-bábuval táncra perdült a youtube-os hírnévre törő szőkeség az egyik Apple Store-ban.

Még sokkolóbb az eladó és az egyik vevő reakciója, tényleg úgy éreztem magam, mint a Bádogember csodaországban, és most már hiszem, hogy van egy rózsaszín világ, ahol mindenki együtt táncolhat, és nem bántja egymást farkas és kecske.



Negyedével nőhet az Apple 2010-ben

Annyi most már itt a jó hír, hogy a kaliforniai cég akár fel is hagyhatna a számítógépgyártással, és az is elég lenne, ha a pletykák kedvező hatásait figyelve egyszerűen elszenvedné a brutális értéknövekedést. Akárhogy is, a cég papírjainak az értéke jelenleg 200 dollár körül jár, tehát legalább 174 milliárdot kéne leszurkolnia annak, aki egyben fel szeretné vásárolni az Apple-t. Körülbelül annyit tehát, mint a Google-ért, és másfélszer annyit, mint az Intelért.

Mindez köszönhető részben a remek eredményeknek, de legalább ennyire azoknak az elemzéseknek, amik még fényesebb jövőt jósolnak a társaságnak.

Hogy csak egyet mondjak: a Caris & Company szerint a vállalat 2010-ben 26 százalékos növekedés után négy százalékos világpiaci részesedést ér el. Az Apple várhatóan 1,6-szor gyorsabban nő majd, mint a pc-piac egésze, amire reális esély van azután, hogy az elmúlt évben 1,8-szoros növekedést produkált.

Ráadásul még így is marad bőven tér a további gyarapodásra, hiszen látható, hogy még mindig csak minden 25. eladott számítógép lesz Mac. A kiemelkedő nyereséghányadnak köszönhetően azonban az Apple jelenleg másfélszer annyit ér, mint a HP, és körülbelül hétszer annyit, mint a Dell, pedig mindkét vállalat jóval több számítógépet értékesít.

Persze nem mindegy, hogy mennyiért, és amíg az Apple főleg a prémiumkategóriában van jelen az 1400 dolláros átlagos gépárral, addig a HP-Dell középárfolyama 600 dollár körül alakul. A különbség várhatóan megmarad jövőre is annak ellenére, hogy a Macintoshok átlagos ára 10 százalékkal 1290 dollárra csökken a piacelemző szerint, mert a pc-piacon egyre dominánsabb szerepet játszanak a filléres netbookok, amik a legtöbb esetben sem presztízst, sem jelentős bevételt nem hoznak a cégeknek.  




süti beállítások módosítása