almalé és kungfu Rólunk

Méregdrága tud lenni az sms az iPhone-nal

Őszintén szólva nem számolgatom megszállottan a mobilköltségeimet. Akkor hagyom abba a beszélgetést, amikor nincs több mondanivalóm, és nem, amikor a másodpercmutató az 59-eshez ér. Fogalmam sincs, mikor van a csúcsidőm, és sms-ben is annyit szoktam írni, amennyit szükséges.

Ezzel együtt kapja be az iPhone.

Pár hete elutaztam Thaiföldre, két és fél hétig ott voltam, szóval ment az üzenetküldés rendesen. Távoli ország, sokadik díjzóna, ebből következik, hogy kétszáz forintot kell fizetni egyetlen sms-ért. Önmagában ez még nem jelentene gondot, viszont hirtelen feltűnt, hogy a telefon nem számolja a karaktereket: semmilyen visszajelzést nem ad arról, hogy hányadik sms-be kezdtem bele.

És ami Magyarországon mindegy, hogy tudniillik 30 vagy 60 forintot fizetek, az egy másik kontinensen egészen más megvilágításba került: nagyon is számít, hogy 200, vagy 400 forintba kerül a mondanivalóm továbbküldése.

Nem önmagában a költség zavar. Ha kell, megírok két sms-t is. De ha nem kell, akkor nem. És hogy nekem alkalmanként kétszáz forintba kerüljön a 160. karakter után kirakott pont, az már kimondottan bosszantó volt. Különösebb megfontolás nélkül küldözgettem az sms-eket, naponta kettőt-hármat, aztán körülbelül a tizedik napon rájöttem, hogy nem lehet ezt ilyen hülyepicsásan, egyszerűen tisztába kell tenni, hogy mennyit is fizetek. Nem fogjátok elhinni: elkezdtem számolni a karaktereket.

Ujjal.

Visszamenőleg átnéztem pár üzenetemet, és nagyon gyakran futottam 165, meg 327 karakteres sms-be: nyilvánvaló, ha tudtam volna, hogy épp merre járok, lespóroltam volna azt az öt-tíz lespórolható karaktert, így viszont néhány ezer forintot tök fölöslegesen fizettem ki, csak mert az Apple nem bírta berakni az sms-számlálót a mobilba. Egy olyan funkciót, ami a merovingok uralkodása óta az összes hordozható telefonnak része.

Aztán persze hamar, talán a második üzenetnél rájöttem, hogy a fejben karakterszámolgatás nem megy, úgyhogy egyetlen eszköz maradt a kezembe: ez, postot írni az iPhone-ról. Meg persze ott a Google is, aminek a segítségével pillanatok alatt meg lehet találni például a BiteSMS-et, egy, a Cydiából letölthető hateurós alkalmazást, ami átveszi a Messages helyét, és aminek a segítésével már nyomon követhetem, merre tartok.

Őszintén szólva azonban nem szeretem ezeket a hekkelős megoldásokat, főleg nem, hogy ha azok teljesen átveszik egy beépített program helyét. Attól viszont egyenesen agyvérzést kapok, hogy miért nem sikerült a karakterszámlálót beépíteni az iPhone-ba. Mert ehhez nem kell plusz hardver, nem kell a hálózatot felkészíteni a működésére, nem kell egyéb alkalmazásokkal összehangolni a futását, egyszerűen csak ki kellett volna húzniuk a seggükből a fejüket a kaliforniai programozóknak, és felismerniük, hogy Amerikán kívül is értékesítik majd a mobilt. És bizony nem minden országban adnak korlátlan sms-küldési lehetőséget az iPhone mellé, sőt, az is elképzelhető, hogy a telefon gazdája külföldre utazik, és akkor már Joe-nak sem lesz mindegy, hogy mennyit pötyög. Egyszerűen egy kötelező feature-ről van szó, aminek a hiányára nem lehet semmilyen észérvet felhozni.

És így bizonyították be jó Uram, hogy a Föld banán alakú! 



Tavasszal jön a kamerás Touch?

Az utóbbi napokban-hetekben mintha kevesebb lett volna megalapozatlan, homályos fényképekre alapozó, légből kapott pletykából, de szerencsére a hétvége bővelkedik az ilyesmiben: tegnap a tablethez volt szerencsénk, most meg az iPod Touchhoz. Hiányzott már, mi?

Szóval szeptemberben ott tartottunk, hogy a nano a frissítéskor kapott egy optikát, ami viszont a Touchból kimaradt. Biztos helyhiány miatt. Na most a legújabb pletykák szerint nem kell már sokáig várni, mert már tavasszal fényképezőt kap a készülék. Mi utal minderre? Hát ez a fotó:

Lélegzetvisszafojtva várjuk.



Később jön és drágább lehet a tablet

Újabb pletykavonat érkezik, a tabletes őrületeket már csokorba gyűjtöm, nehogy a túl nagy izgalomban le találjunk fordulni a székről.

A legújabb az, hogy a tablet mégsem érkezik 2010 első negyedévében, inkább az év második felében. Az Apple a Digitimes szerint megváltoztatott néhány hardvert, például 9,7 colos OLED kijelzőket szeretne az LG-től. A választás nem meglepő, az Apple most is a dél-koreai vállalat kijelzőit használja a Maceknél.

A lap szerint a 9,7 colos OLED panelek ára 500 dollár körül mozog, és ez adhatja a készülék gyártási költségének harmadát, ezért a tablet ma nem kerülhetne kevesebbe 1500-1700 dollárnál.

De hallgassuk meg örökoptimista elemzőnket is, szerinte 700 dollár alatt felett adni a tabletet elhibázott lépés lenne. Ő nem hiszi el a fenti pletykákat, szerinte az Apple célja továbbra is az iPod és a MacBook közé belőni az árat.

Ki is számolja nekünk, hogy jön ki a gyártási költség: az iPhone 3GS előállítása 179 dollárba van az Apple-nek az iSuppli szerint, ha ebből levonjuk a telefont, marad 160 dollár. A tablet háromszor akkora, mint az iPod, ezért az ára 480 dollár lehet. Ha tehát 600 dollárért adnák a tabletet, és eladnának belőle még ebben az évben 650 ezret, akkor ez adná az Apple bevételének egy százalékát.

Feltételezzük, a vásárlók a távol-keleti gyárakban veszik át a készülékeket, doboz nélkül, support nélkül. Csodálatos gondolatmenet, érdemes újra és újra elolvasni.
 



Utazó iPhone: Big fuck'n Ben

Utazó iPhone-unk tehát sorra próbálja ki a pénzkereseti lehetőségeket, persze szigorúan olyanokat, amik minél több utazással járnak. Mert hát szeret utazni. Ezért ez is a neve.

Volt már autós asszisztens meg külügyes, most azonban rájött, melyik munka feküdne neki leginkább. Ugyanaz, amiről a lányok nagy része hiszi ugyanezt tinédzserkorában, mert sok utazással lehet sokat keresni. Modellnek állt.

A képet a London Eye-on készítette nekünk Handrás (volt türelme kiállni a sort). Háttérben a Big Ben, Parlament. Tegye fel a kezét, aki emlékszik a Családi vakáció idevágó részére, amikor Chevy Chase nem boldogult a többsávos körforgalommal. Big Ben! Parlament!

Aki nem:

Tovább olvasom


Az iPhone az évtized egyik legnagyobb webes eseménye

Az Apple telefonja mellett olyan sziklákat rengető döntések kaptak helyet, mint a Wikipédia létrehozása, a Napster megszűnése, vagy a Facebook és a Twitter megalapítása. Az évtized legemlékezetesebb webes pillanatait a International Academy of Digital Arts and Sciences szakértői testülete választotta ki a tíz év során kínálkozó sokmillió pillanat közül.

A Webby Awards díjjal általában weboldalakat, zenészeket, filmeket értékelnek, de a mostani összeállítás inkább a webkultúra mérföldköveit vette sorra. "Olyan eseményeket kerestünk, amik megváltoztatták az internetet és az emberek életét" - mondta Michel Davies ügyvezető.

Az Apple telefonjának 2007-es bejelentését pedig ilyennek ítélte meg a zsűri, a telefonos webböngészés rögös és kihívásokkal teli útvesztőjében az iPhone világítótoronyként adta meg millióknak a kényelmes zsebböngészés élményét. Emiatt nyolcadikként be is került az évtized best of-jába.

Az évtized legjobbja a Craigslist apróhirdetési site lett. Ezt követi a Google AdWords szolgáltatása. A harmadik helyet a - szerintem legzseniálisabb - Wikipédia 2001-es indulása kapta. Havonta 65 millió látogatót csábított 2009-ben.

A Napster-fájlcserélő 2001-es kivégzését szintén történelmi pillanatnak választották. A többiek: a Google kimegy a tőzsdére (2004), az online videók terjedése (2006), a Facebook közösségi portál (2006), az internet amerikai választásokkor betöltött szerepe (2008) és az iráni Twitter-forradalom (2009).




süti beállítások módosítása