almalé és kungfu Rólunk

A vártnál jóval kevesebb iPhone 3GS fogyott?

Nemsokára jön a negyedéves jelentés és kiderült, hogy igaza volt-e az elemzőknek, akik hétmillió eladott iPhone-nal számoltak. A szakértők viszonylag konszenzusos eredményt tudtak belőni, a legalacsonyabb jóslat sem ment hétmillió alá, és a legvadabb fantazmagória sem tört 7,5 millió fölé - már persze ha csak a komolyan vehető elemzőkre hallgatunk.

Egyes vélemények szerint azonban az Apple közel sem lesz képes hozni azokat a számokat, amiket elvártak tőle. A szeptember kilencedikén megrendezett "It's Only Rock and Roll"-nevű eseményen (amiről Ádámmal élőben közvetítettünk Londonból és Budapestről) ugyanis elhangzott, hogy körülbelül 3,5 millió iPhone fogyott, pedig akkor már csak 21 nap volt hátra a negyedévből. Valószerűtlennek tűnik, hogy a maradék időben megduplázta volna eredményét az Apple.

Más kérdés, hogy ezt a 3,5 milliót hogyan kalkulálták az úgynevezett szakértő urak. Elmondom: Steve Jobs beszédében azt állította, hogy a start óta 30 millió iPhone fogyott, és mivel a korábbi jelentésekből 26,4 millió Apple-mobilt lehetett összeguberálni, adja magát a 3,5 milliós eredmény. Mások azonban arra emlékeztetnek, hogy Jobs talán csak a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért kerekített például 31 millióról lefelé. Nemsokára kiderül.

Az mindenesetre biztos, hogy a 3GS a mai napig hiánycikk, ami két dolgot jelent: egyrészt, hogy nagyon sokat adnak el belőle, másrészt, hogy még többet tudnának, ha a gyárak ki tudnák elégíteni a keresleti oldalon jelentkező igényt.



Utazó iPhone: Napos part

Illetve Napospart, Sunny Beach, ami Bulgáriában, a Fekete-tenger partján található üdülőhely. Megértük, hogy utazónk kétszer jelentkezik ugyanabból a (nem Magyar-) országból, hiába, a sorozat lassan a 60. résznél tart, és igaz, hogy a világban 223 ország található, de teljes komolysággal nem várhatok képeket Szent Helénáról vagy Tokelauból.

Szóval a helyszín ismét Bulgária, wratata na kolata meg minden. Ide revolver vitte el utazónkat, hallgassuk is meg, hogy érezte magát a - most már lassan kijelenthetjük - egész évben utazgató, nyaralgató iPhone-nal.

Az idő jó, az emberek kedvesek, a tengerpart és a közeli város, Nessebar szép és olcsó, plusz még jó nők is előfordulnak. Az ország és Szófia viszont nem olyan szép és fejlett mint a tenger, de ettől függetlenül mindenkinek tudom ajánlani.



A Windows 7 népszerűsíti a Safarit

Nemsokára piacon a Windows 7, aminek az Európai Unióban forgalomba kerülő verziója nem telepíti automatikusan az Explorert. A közösség szerint ugyanis versenyellenes, hogy a Microsoft a saját böngészőjét nyomatja (ezt az érvelést egyébként egy baromságnak tartom), éppen ezér arra kényszerítette a redmondi céget, hogy a 7-es a telepítéskor automatikusan ajánlja fel a választás lehetőségét. Most már nyilvánosságra is került az az ablak, ahol kattintanunk kell:

Mint látható, a Microsoft abc-sorrendbe rendezte a böngészőket, így a legelső a sorban az Apple Safari lett. És ez kivágta a biztosítékot a Firefoxon dolgozó Jenny Borissnál, aki személyes blogján megjegyezte, hogy a Safari elsősége igencsak megemelheti a böngésző piaci részesedését. Szerinte a júzerek majd vagy az Explorert választják, mert azt ismerik, vagy a Safarit, mert az van legelől.

Boriss éppen ezért inkább a véletlenszerű sorrendet ajánlotta, vagy egy olyan összeállítást, ami piaci részesedés alapján rendezi sorba a böngészőket, leszámítva hogy a még mindig piacvezető Explorert nem legelőre, hanem leghátulra pakolna.

Utóbbi ötlettel kapcsolatban megjegyezném, hogy a pofátlanságnak is van határa. A Mozilla készítsen sikeres operációs rendszert, ha azon keresztül akarja népszerűsíteni magát, ne a Windows hátán próbálja növelni részesedését. Szeretem a Firefoxot, pc-n nem is használok mást, de ez az egész ügy nekem büdös: ugyan miért ne adhatná saját böngészőjével saját operációs rendszerét a Microsoft? Felhasználóként például nagyon zavarna, ha hasonló okokból kivennék a Safarit, az iChatet, a Time Machine-t, az iLife-programcsomagot a Mac OS X-ből.

Az Európai Unió mindenképp nagy lépést tett azzal, hogy nem kitiltotta az Explorert a Windowsból, hanem inkább belerakatta az összes többi böngészőt is, de a konkurencia, ami végső soron jól járt, képes erre a nyerő helyzetre is úgy reagálni, mintha megint kiszúrtak volna velük. Egyformán nyilván nem járhat jól mindenki, de a böngészőpiac szempontjából ennél sokkal kedvezőbb megoldást nehéz lenne elképzelni.



Nem lesz Blu-ray-lejátszó az iMacekben

Újabb pletykafolyam zúdult ránk, amik nagyjából azokat a híreket erősítik meg, amiket korábban is lehetett hallani. Eszerint a hamarosan debütáló iMac-ek a négymagos Core i7-es mobilchipeket, egészen pontosan a Clarksfield középső, olcsóbb változatát kapják majd, a brutális i7-920XM ára ugyanis 1000 dollár, ebből nehezen lehetne teljesíteni az 1200 dolláros alsó árat az asztali monitorral egybeépített gépekre.

Ez ugyanaz a processzor, amire Csaba korábban már gyanakodott, mint tökéletes választás a következő generációs asztali iMacekbe. A maximális 75 Wattos, átlag 45-ös fogyasztás teljesen rendben van egy négymagos állathoz képest, ami a Hyper-Threadingnek köszönhetően ez akár nyolcnak is látszódhat.

Azt is sikerült megtudni Apple-közeli forrásokból, hogy a Blu-ray-lejátszókat az utolsó pillanatban kihagyták az új gépekből, a gyártás megkezdése előtt nem sokkal. Valószínűleg problémák merültek fel, amiket már nem volt idő javítani, ezekből pedig mostanában épp eleget láttunk.

Az utóbbi pletykát a Daring Fireball is megerősítette korábban, szóval nagyon valószínű, hogy az optikai meghajtók terén nem lesz változás. Viszont a proci miatt megéri kipróbálni az új gépeket.



Indul a Windows 7-Snow Leopard-háború

Reggel a Rákóczi úton autóztam, amikor megláttam egy Windows 7-hirdetést egy buszon. Bár emlékszem, hogy annak idején a Vistának is volt kampánya nálunk, egy pillanatra mégis meglepődtem, hiszen viszonylag ritkán fordul elő, hogy operációs rendszert közterületen népszerűsítsenek Magyarországon. Egészen pontosan csak akkor, amikor a Microsoft három-hatévente bemutat egyet.

Aztán jobban megnéztem a hirdetés szövegét, "A 7-es, megérkezett", vagy valami hasonló, ami szlogennek elég béna, úgyhogy biztos voltam abban, hogy valami trükk lehet a dologban. Aztán nyomtam egy gázt, leelőztem a buszt, és akkor láttam, hogy a 7-esről van szó, ami Budapest egyik legfontosabb járata, ha esetleg nem tudná valaki.

Őszintén szólva tetszett, hogy a Microsoft kreatív energiákat ölt egy wareztől sújtott távoli ország egyetlen buszjáratának plakátjába. Persze lehet, hogy ugyanez a hirdetés fut a San Francisco-i, a Párizsi és a Calcuttai 7-eseken is, ezzel együtt egy olyan fogásról van szó, ami segíthet megszerettetni a budapestiekkel az operációs rendszert.

Ezzel párhuzamosan az Apple bejelentette, hogy agresszív ellenkampányba kezd az új Windows premierjével összefüggésben, amiben a Microsoft rendszerének gyengéire, főleg a nehéz és drága upgrade-re hívja majd fel a vásárlók figyelmét.

A magam részéről ezt a legkevésbé sem tartom szimpatikus lépésnek. A Microsoft végre versenyképes operációs rendszert rakott le az asztalra, miközben a Snow Leopard már messze nem képes akkora előnyöket felmutatni, mint elődei. Igazság szerint a Mac OS X két utolsó verziója nekem csalódás volt, és jobban örülnék, ha a kreatív energiákat nem a másik fikázására, hanem a rendszer fejlesztésére fordítanák. Mert amíg a Tiger vitathatatlan előnyben volt az XP-vel szemben, addig még akár jópofának is tűnhettek ezek a csipkelődések, most azonban nem a beszólogatás, hanem a munka ideje jött el.

Kíváncsian várom az első teszteket, majd upgrade-eket és SP-ket, aztán majd meglátjuk, melyik kerül ki győztesen a legújabb Mac OS-Windows-összecsapásból.




süti beállítások módosítása