Volt egyszer egy ország, ahol a szárazság miatt a talajban található minden csepp vizet meg kellett becsülni. Ugyanitt a katódcsöves monitorok és tévék leadása után újrahasznosítási díjat szed be az állam. Ez mondjuk azért nem nagyon jó, mert a veszélyes hulladékokból szivárgó mérgező anyagok, ha kinn hagyják a prérifarkasoknak, bejutnak a talajba, és szennyezi a vizeket.
Hogy jön ide az Apple? A cupertinóiak gondoltak egyet, és látva a kormány tehetetlenségét az ügyben, a költségeket magukra vállalva begyűjtötték a lakosságtól az ilyen monitorokat, és elszállították megnyugtatóbb helyre.
A canberrai lakosok annyi cuccot hoztak, hogy már az első nap megtelt egy hajókonténer, vagyis jó pár képalkotó eszközt mentett meg az akció a garázsban lebomlástól.
A ReBorn Project becslése szerint jelenleg 168 millió e-hulladék hever a lerakókban, köztük 17 millió televízió, 37 millió számítógép és 56 millió mobiltelefon.
És ha már számok, még egy pont ideillik: az Apple 340 ezer dollárt költött 2009 első negyedévében lobbizásra. Szó se róla, a szemétszállítási akciót sem az angyali hangoktól vezérelve szervezte a cupertinói cég, de amíg a lobbi legalább egyik eredménye tetszik nekünk, megelégszünk. Megnyugszunk, ellazulunk, jól érezzük magunkat.
Reggeli zöldmeditációs mosoly-ötpercünket közöltük.
szucsadam
2009.08.24. 14:46
Címkék: snow leopard
Pár óráig eltartott az oldal frissítése, de végül csak sikerült: az új Mac OS X az Amazon után előrendelhető az Apple online boltjában is. A megjelenés pontos időpontja: augusztus 28. Azt hiszem, megvan, mit kérek születésnapomra - és azt hiszem, Csaba is kitalálta, ő mit kér.
Meglepetés, hogy a Snow Leopard dobozán mégis egy snow leopard látható, pedig sokan egyértelműen fake-nek gondolták a képet. Úgy tűnik, az Apple kicsit visszavett a jóízlésből. Az árak a korábbiak szerint alakulnak.
Apropó, nektek hogy tetszik az új doboz?
szucsadam
2009.08.24. 13:03
Címkék: storedown
Bezárt az Apple online boltja. Most mi lesz? Almaformájú tanga? Erotikus Schiller-poszterek? Repülő iMac? Nem bírok magammal.
szucsadam
2009.08.24. 12:22
Címkék: klón pör psystar
A legpitiánerebb eszközökhöz nyúl a Mac-klónokat gyártó Psystar. Miután legutóbb a csődeljárás mögé bújva próbált meg időt nyerni, és elveszített (az Apple szerint szándékosan megsemmisített) dokumentumokra hivatkozva próbálta megúszni, hogy megállapíthassák a cég pontos árbevételét, most a sértegetés ősi fegyverét húzták elő a zsákjukból.
Beidézték ugyanis az Apple igazgatóit tanúskodni, köztük Phil Schillert, aki meg is jelent a kihallgatáson. A Psystar azt a kérdést szegezte a vezetőnek, hogy pontosan hány dolláros kára származott az Apple-nek a klóngyártó ténykedéséből. Schiller állítólag kielégítően vázolta, hogy a cpertinói cég miben károsodik a Psystar ügyködése miatt, persze pontos összeget nem tudott mondani.
A Psystar erre kijelentette, hogy a tanú "teljes mértékben felkészületlen, és nem is akar tanúskodni". Ezenkívül ultimátumot küldtek az Apple-nek, hogy 14 napon belül az igazgatót felkészülve küldjék vissza, ezenkívül fizessék ki a Psystar ügyvédjeinek napidíját a tanúskodás időtartamára.
Az Apple természetesen nem küldi vissza Schillert, és nem fizet ügyvédi díjat, ellenben az ügytől függetlenül eláll a kártérítési igénytől. Miután átvizsgálták a klóngyártó részben fellelhető kimutatásait, úgy döntöttek, hogy nem ér annyit az egész. A kártérítés megállapításához ugyanis az Apple-nek is nyilvánosságra kellene hoznia az elmúlt időszak számait, amit a negyedéves jelentés előtt nem akarnak kiszivárogtatni.
A Psystar továbbra is árulja a Mac-klónjait, Mac OS X-szel előtelepítve.