A kilencvenes évek elején történt. Párizsban voltam apám unokatestvérénél, aki már oda született. A szülei még a második világháború környékén szöktek nyugatra, aztán maradtak. Annak ellenére, hogy alig háromszor járt itthon, Ági tudott magyarul, de akcentusa és időnként meglepően szerkesztett mondatai miatt nem mindig sikerült megértenünk egymást. Még egy jó évtizeddel korábban, a nyolcvanas évek elején ebből kisebb bonyodalom is volt: miközben a szüleim a várost rótták, Ági órákon keresztül tartott a vécé fölött, pedig én csak kakaót szerettem volna inni, de egy hároméves gyerek és egy a magyart alig törő nő nyelvkincsének csekély a közös halmaza.
Nem értette, mit akarok a kakával.
Tizenakárhány évesen viszont már nem kellett a fürdőszobába kísérgetni, és különben is, jobban lekötöttek Ági történetei meg életkörülményei. A párizsi rokonnak ugyanis rendesen összejött az élet: francia férjével kiadóvállalatuk volt, egyikőjük a könyvekkel, a másik meg a kazettákkal foglalkozott, már nem emlékszem, hogy melyikük melyikkel.
Kiadóvállalatot üzemeltetni a nyolcvanas-kilencvenes években igazán jó üzletnek számított (még nem kezdett ki mindent a digitális technológia, meg az internet), ennek megfelelően a Champs Élysées közelében, a híres sugárúttól két utcányira volt a lakásuk, volt vagy háromszáz négyzetméter az egész. Két autójuk volt, Áginak egy kék Jaguarja, míg a férjének egy fehér, kabrió Rolls-Royce-sza, a történetnek ezt a részét időnként elmesélem magamnak is, hogy elhiggyem.
A lényeg tehát, hogy meglehetősen jó életkörülmények közt éltek, igyekeztek minőségi, kényelmesen használható tárgyakkal körülvenni magukat. Nem feltétlenül praktikus dolgaik voltak, például máig csak náluk találkoztam a laserdisckel, a bakelitméretű cd-lemezzel, ami bizonyos szempontból a dvd előfutárának is tekinthető, pedig nem az. Ráadásul a Jaguár sem megbízható, a Rollst sem azért szeretjük, mert osztva dönthető a hátsó üléstámlája, a haszontalanságon túl azonban egész környezetükből áradt a kényszer hiánya: nem azért vettek meg valamit, mert még pont belefért, csak az számított, hogy tetszetős-e.
És akkor most a lényeg: a nappalijukban, az óriási, függöny nélküli ablakokkal körbevett nappaliban, egy szépen faragott, íves lábú asztalon volt a számítógépük, oldalán egy almalogóval. Nem a dolgozószobában, hanem a nappaliban! Fogalmam sem volt, hogy mi van a dobozban. Számítógépet persze láttam már, sőt, addigra talán már meg is volt az Escom DX2-66-osom, de erről az almalogós gépről még sosem hallottam.
Megkértem Ágit, hogy meséljen róla, de nem igazán tudott érdekes sztorikat. Macintosh, mondta, egy Apple nevű cég gyártja, és jobban kijönnek egymással, mint a korábbi, windowsos géppel.
Nem állítom, hogy rabul ejtett a Mac, hogy csak arra tudtam gondolni: hazamegyek Magyarországra, és én is veszek kérek magamnak egyet. Sőt, fél órával később már azzal voltam elfoglalva, hogy a házimacska, Ciboulette, előzetes bejelentés nélkül felugrott az asztalra és belezabált a kajámba, amit nekem szó nélkül kellett volna tűrnöm, ezzel szemben messzire hajítottam a pofátlan állatot.
Viszont tagadhatatlan, hogy nálam akkor kezdődött. Akkor hallottam először arról, hogy számítógép és számítógép közt is van különbség.
Körülbelül egy évtizedet kellett várnom arra, hogy legyen egy saját Macintoshom. Az autómat szeretem, még ha nem is dönthető osztva a hátsó üléstámlája, ugyanis nincs hátsó ülése. Most már csak egy óriási lakást kell vennem a Champs Élyséestől északra, és elégedetten dőlhetek hátra.
Magyarósi Csaba
2009.08.09. 08:39
Címkék: google app store
Na ilyen az, amikor két jó barát nem barát többé: mivel ismerik a másik gyenge pontját, válogatott, precíziós szemétségekkel nehezítik meg egymás életét.
Az egész ügy azzal kezdődött, hogy az Apple valamilyen oknál fogva kidobta az App Store-ból a Google Voice-nevű szolgáltatást. Erre válaszul szövetségi nyomozás indult az almás vállalat ellen, ami már csak azért is mókás, mert az Apple tízezerszámra szórja ki az alkalmazásokat magyarázat nélkül, de a Szövetségi Hírközlési Bizottságnak valamiért pont most jutott eszébe vizsgálatot indítani. Most, amikor az Obamával jó kapcsolatot ápoló Google húzta a rövidebbet.
Történt azóta még néhány barátságtalan lépés, mostanra viszont a jelek szerint a keresőcég elszánta magát, és az Apple legyőzése helyett inkább megkerüli azt: webes szolgáltatássá teszi a Voice-t, amit bármelyik iPhone-ról el lehet érni a gyártó engedélye nélkül is. Az Apple-nek egyetlen lehetősége maradna, az oldal blokkolása a Safarint keresztül, ilyen lépésre azonban talán még Steve Jobs cége sem szánná el magát.
Mindenesetre a Google azt ígéri, hogy még az oldal ikonját is elhelyezhetjük majd az iPhone menürendszerében, így az bár nem lesz a telefonon, netkapcsolat esetén úgy tűnik majd, hogy egy telepített programot használunk.
Öszintén nagyon szórakoztató, ahogy így civakodnak, meg minden.
Magyarósi Csaba
2009.08.08. 20:24
Címkék: megmondás
Szeretném megosztani veletek, mennyire ordenáré módon POFÁTLAN húzásnak tartom, hogy időnként újraszinkronizálnak olyan filmeket, mint a Beverley Hills-i zsaru 2.
Anyátok.
Unalmas, értékelhetetlen, nézhetetlen szar lesz. Olyan, mint egy kiherélt tenyészbika: céltalan.
A beszólások, káromkodások kigyomlálása nemcsak árnyalatnyi változtatás a filmen, hanem annak legbelső lényegének szemen köpése. Hogy legyen valami létjogosultsága a postnak a blogon: olyan, mint egy Macről törölni az OS X-et, és felrakni helyette a Windowst.
A pont a jó dumák miatt nézhető film jelenlegi állapotában egy közepesnél sokkal rosszabb délutáni matiné. Például hogyan viszonyul a "lóbaszó spiné"-hez a "magas nő"?
Arról nem is beszélve, hogy az egész végtelenül álszent: az imént lőtték agyon Andrew-kapitányt, az oké, de egy bazmegtől már sérülne a gyermek lelke.
Nem kell káromkodós akciófilmet adni nyolckor, ha nincs hozzá pöcsötök, az van. Adjatok Irigy hónaljmirigyet, meg hasonlókat, aztán tízkor mehet adásba az eredeti verzió, megszámlálhatatlanul sok csúnya bazmeggel.
Az ilyesmiért meg jár a permanens faszkorbács.
szucsadam
2009.08.08. 14:02
Címkék: utazó
Amikor az ember elkezdi tervezgetni a nyaralását, Horvátország alapvetően logikus döntésnek tűnik. Autóval neki lehet vágni, nincs túl messze, és mégis csak mediterrán hangulat. Persze ehhez találni kell olyan falucskákat, ahol nem nyüzsögnek a turisták.
Azt vettem észre, hogy sok közös van a két ország között. Legalábbis Magyarország infrastruktúrája egyre jobban hasonlít délnyugati szomszédjáéra. Gondolok itt a fantasztikus völgyhidakra, félelmetes mélységű alagutakra, amik segítségével az autópályán utazók nyílegyenesen haladhatnak terepviszonytól függetlenül. Egyetlen különbség, hogy míg ott a hegyeket fúrtak át és kötöttek össze, itthon a síkságba először fel kellett tornyozni a földet, hogy kedv szerint alá vagy fölé építsék az utat.
Utazó iPhone-unk kíváncsi volt a teljes horvát úthálózatra, ezért aztán olyan távol kötött ki a végén, amennyire csak lehetett. Dubrovnik közelében, Zatonban pózolt kísérőjének, GK LKA-nak. Köszönjük a képet.
szucsadam
2009.08.08. 10:08
Címkék: imac
Még ebben az évben várható, hogy az Apple frissíti az iMac-családot, az Appleinsider pedig úgy értesült, hogy az új asztali gép nemcsak twice as amazing, de olcsóbb is lesz. A ficsörökről annyit sikerült megtudni, hogy már régóta a Macesek kívánságlistáján van néhány alapvető változtatás, ami most bekerül az asztali a gépekbe.
A nemrég bemutatott MacBook Prókhoz hasonlóan állítólag az asztali gépek vonalán is jelentős árcsökkentést tervez az Apple. Turley Muller független elemző szerint ezt azért tehetik meg a cupertinóiak, mert az iPhone-on óriási a haszon (a 32 gigabájtos 3GS-en például 60 százalékot számoltak), így nagyobb a mozgásterük más piaci szegmensben.
Az elemző szerint az Apple a számítógépek piacán, ahol kiszorítottabb helyzetben van, így már különösebb fájdalom nélküli árcsökkentéseket hajthat végre. A legutóbbi árleszállítás a Mac vonalon például egyáltalán nem hagyott nyomot az összesített bevételekben, ami persze valójában azt jeleni, hogy töretlenül nőtt a pénzügyi eredmény.
Egyes források szerint az új iMacek még szeptemberben érkeznek, az Appleinsider úgy tudja, hogy alapvető dizájnváltást is terveznek a géphez, ezért a cél inkább csak az, hogy még ebben az évben elkészüljenek.