Még ebben az évben várható, hogy az Apple frissíti az iMac-családot, az Appleinsider pedig úgy értesült, hogy az új asztali gép nemcsak twice as amazing, de olcsóbb is lesz. A ficsörökről annyit sikerült megtudni, hogy már régóta a Macesek kívánságlistáján van néhány alapvető változtatás, ami most bekerül az asztali a gépekbe.

A nemrég bemutatott MacBook Prókhoz hasonlóan állítólag az asztali gépek vonalán is jelentős árcsökkentést tervez az Apple. Turley Muller független elemző szerint ezt azért tehetik meg a cupertinóiak, mert az iPhone-on óriási a haszon (a 32 gigabájtos 3GS-en például 60 százalékot számoltak), így nagyobb a mozgásterük más piaci szegmensben.

Az elemző szerint az Apple a számítógépek piacán, ahol kiszorítottabb helyzetben van, így már különösebb fájdalom nélküli árcsökkentéseket hajthat végre. A legutóbbi árleszállítás a Mac vonalon például egyáltalán nem hagyott nyomot az összesített bevételekben, ami persze valójában azt jeleni, hogy töretlenül nőtt a pénzügyi eredmény.

Egyes források szerint az új iMacek még szeptemberben érkeznek, az Appleinsider úgy tudja, hogy alapvető dizájnváltást is terveznek a géphez, ezért a cél inkább csak az, hogy még ebben az évben elkészüljenek.