almalé és kungfu Rólunk

Eltűnt a 8 gigás iPhone a T-Mobile honlapjáról

Nincs. Az árakat részletező oldalon csak 16 gigás modelleket lehet látni, vagyis úgy tűnik, kifogytak a készletből.

Mivel igencsak közeleg a június, amikor az Apple valószínűleg bemutatja az új telefont, nem biztos, hogy új szállítmány érkezne a kisebbik iPhone 3G-ből. Mindenesetre utánajárok a dolognak, amint lesz válasz a T-Mobile részéről, jelentkezem.

Trixilwnek köszi a figyelmeztetést.



Akik telefonon hívják Cupertinót: Hidden-level

Mint az első részben már elmondtam, hogy az iPhoneOS 3.0 örömére interjúsorozatot indítok a magyar játékfejlesztőkkel, cégekkel és magányos programozókkal. Megkérdezem őket, mit sikerült eddig elérniük, hová akarnak eljutni, és idővel a sikereikről, vagy neadjisten a bukásaikról is beszámolok.

Ha tagja vagy az Apple Developer programnak, és szeretnél részt venni a sorozatban, ezen az email-címen jelentkezz.

Kik vagytok? Mondj pár mondatot magatokról.

A Gem Panic nevű játék fejlesztői vagyunk, az AppStore-ban hidden-level.eu néven találtok meg mindket. Tudni kell, hogy mi nem vagyunk cég, csak három játék fan, akik munka mellett foglalkoznak ezzel, szabadidőben.

Tovább olvasom


Az Apple dizájnere pert vesztett rajongójával szemben

Jonathan Ive azért perelte be rajongóját, Harry Jonest, mert szerinte jogtalanul használta a jonathanive.com és jonyive.com domaineket. Jones az oldalon a dizájner életét és munkásságát mutatja be, vagyis elsőre akár hivatalos Apple-oldanak is tűnhet.

A bíróság elutasította a keresetet, mivel az Apple nem védette le a dizájner nevét, így az szabadon felhasználható. Jones elmondta, hogy az oldalt öt éve készítette, Ive iránti hódolata jeléül. A site-tal nem keresett egy dollárt sem, holott az évek során több százezerszer töltötték le.

Az alperes elmondta, hogy 2006-ban az Apple megkérte, hogy az oldalon jelezze, nincs köze a cupertinói céghez, amit meg is tett. 2008 februárjában megint megkeresték, először egy iPodot, majd egy MacBookot ígértek neki a domainért cserébe. Miután Jones nem egyezett bele, megkérték, hogy nevezzen meg egy árat, mire ő 400 ezer dollárt mondott. Elkezdődött a peres eljárás.

Ive kifejtette, az eset azért nem tetszik neki, mert egyébként is kerüli a nyilvánosságot. "A hírnevem a munkáimnak köszönhető. Interjúkat sem adok" - mondta a dizájner.

Mondjuk én is pipa lennék, ha valaki Stevejobs néven reklámozná magát.



Venezuelai Pénisztelefon az iPhone legfélelmetesebb ellenfele

Kit érdekel a Palm Pre, ha már van Pénisztelefon! Kicsi, könnyű, és az egész világon el fog terjedni, állította Hugo Chávez, Venezuela elnöke.

Azt hittem, Chávez már nem tud meglepetést okozni, de megtette. Vergatario (lefordítva pénisz) néven mobiltelefont reklámozott a venezuelai tévében, ami ráadásul valószínűleg a világ legolcsóbb mobilja is egyben: 15 dollárért, vagyis háromezer forintért bárkinek lehet ez a második vergatariója. Hölgyeknek az első.


A kütyü képességei: kamera, WAP, FM rádió (haha, még fejlettebb is, mint az iPhone), mp3-lejátszás, és a név: pénisz.

"Ez a telefon lesz a legkeresettebb nemcsak Venezuelában, hanem a világon is. Akinek nem lesz Vergatariója, az egy senki" - jelentette ki Chávez, aki a tévéműsorban felhívta édesanyját a Péniszén, és vele is közölte a jó hírt.

A venezuelai elnök nem most tesz először tanúbizonyságot szónoki képességeiről, aki esetleg nem látta volna a "You are a donkey, Mr. Danger!" című parádés előadást, most pótolhatja:



Most az iPodot gyalázza a Microsoft

Na, ez egy ilyen hét, egymást anyázó cégek minden mennyiségben. Most a Microsoft vágott vissza egy nem is annyira hülye hirdetésben.

Az alábbi videóból kiderül, hogy egy iPodot dalokkal megtölteni 30 ezer dollárba kerül, míg a Zune-nál ugyanez csak 15 dolcsiba fáj. Márpedig az kétezerszer olcsóbb.

Szóval a videó megtekintése után természetesen ki kell mondani, hogy a Microsoft erősen csúsztatott, hiszen az iTunesból örökre vesszük meg a dalokat, míg a 15 dolcsis havidíjért csak bérleti joghoz jutunk, szóval harmincnaponta újra és újra ki kell fizetnünk ezt a pénzt.

Csakhogy.

Egyszerű szorzással kiszámolható, hogy 30 ezer dollárból 165 évig tudjuk bérelni ezeket a dalokat, márpedig engem aztán nem különösebben izgat, ha valamelyik dédunokám hirtelen elveszti az összes mp3-at, amit én az ezredforduló környékén hallgattam.

Arról nem is beszélve, hogy 15 dolcsiból folyamatosan változó playlistet állíthatok össze, szóval nagyobb változatosság, boldogabb élet várna rám. Amiatt persze biztos eldurranna rendszeresen elsején az agyam, hogy minden, már kiválasztott dalt tölthetek le újra, szóval a Zune szolgáltatása kényelmetlenebb, mint az iTunes tulajdonjoga, de ez az előfizetéses rendszer valóban minimum versenyképes.

Csakhogy/2.

Nem a reklám az igazán érdekes, hanem amit üzen: a Microsoft nyilván nem ölne bele komoly összegeket a hirdetésbe, ha nem számolna a Zune-nal. A mostani hirdetés tehát reménykeltő lehet a márka rajongóinak (jelentkezzen, ha akad ilyen), meg abból a szempontból is érdekes lehet, hogy talán valóban készül az új lejátszó, az egész pofásnak tűnő ZuneHD.




süti beállítások módosítása