almalé és kungfu Rólunk

Ősszel jöhetnek a brutális MacBook Prók

A hír nem különösebben új, de annak idején elkerülte a figyelmemet. Most a Beszéljukmacen keresztül akadtam rá arra a Macrumors-pletykára, hogy komoly átalakulás előtt állhatnak az Apple legerősebb laptopjai: várhatóan ősszel kerülnek a MacBook Prókba azok a Core i7-es processzorok, amik most a héten tesztelt Mac Prókban teljesítenek szolgálatot. Vagyis nem pont azok, mert 130 wattos fogyasztás mellett legfeljebb hatperces üzemidőt lehetne biztosítani, de a csipek mobilverzióira már nagyobb az esély.

Mondjuk ez egy olyan pletyka, amihez még szivárogtatni  sem kell, mert empirikus és logikai úton is levezethető a fejlesztés. Egyrészt ott a tapasztalat, hogy az Apple ősszel frissíti a laptopokat, tavasszal az asztali gépeket, nem kell tehát nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a harmadik-negyedik negyedévben új MacBookok jönnek.

Másrészt a pletyka logikus is: az Intel még idén bevezeti a 32 nanométeres gyártástechnológiát, ami alacsonyabb fogyasztást, jobb energiahatékonyságot tesz lehetővé, megnyílik az út az Arrandale-magos Core i7-eseknek, amikben két valós és a HyperThreadingnek hála négy elméleti mag lesz. Mivel a Core i7-esek már most is 30-40 százalékkal kevesebbet fogyasztanak azonos teljesítmény mellett, mint a Core 2-esek, és a 32 nanométer tovább javít ezen a helyzeten, elképzelhető, hogy úgy nő majd jelentősen a MacBook Prók teljesítménye, hogy közben nagyobb lesz az üzemidő.

Ráadásul arról se felejtkezzünk el, hogy őszre itt a Snow Leopard, ami a Grand Centralnak hála okosabban használja majd fel a több magban rejlő lehetőségeket, így egy látszólag négymagos csip már önmagában komoly előrelépést jelenthet a kétmagoshoz képest.

Mindenesetre a következő MacBook Pro-frissítés izgalmasabbnak ígérkezik, mint a legutóbbi.



Bajban van az AT&T a Skype miatt

Egy tanácsadó cég ugyanis megkérte a szövetségi kommunikációs bizottságot (FCC) annak a kivizsgálására, hogy az AT&T nem sérti-e a szövetségi törvényeket a Skype-ra vonatkozó korlátozásai miatt. Az amerikai mobilszolgáltató ugyanis nem engedi, hogy az iPhone-ról a saját internetes hálózatát használva telefonálhassunk (korábban a németországi T-Mobile azt is javasolta, hogy még wifin se lehessen használni a Skype-ot).

Mivel ugyanez a helyzet nálunk, és csaknem minden iPhone-nal kereskedő országban, a kérdésre adott válasz mindannyiunkat érdekel.

A beadványt pénteken nyújtották be, a Wall Street Journal szerint a csoport már korábban is küzdött az internetszolgáltatók esetleges törvénysértései ellen. Most, hogy a Skype megjelent a telefonra, és az ingyenes programot több mint egymillióan töltötték le, akcióba léptek.

Az indoklás pedig egyszerű és világos: az érvényben lévő törvények értelmében az internetszolgáltatók nem válogathatják meg, hogy melyik kiszolgálótól engedélyeznek forgalmat a hálózatukon, és mellyel nem. A Skype visszautasítása, amire az Apple saját üzleti megfontolásából rábólintott, pontosan ezt sérti meg. A Journal szerint azt kell még elfogadtatni, hogy a semlegességi törvény kiterjedjen a vezetéknélküli mobilhálózatokra is.

Ha sikerrel járnak, lavina indulhat meg, és minden hálózaton lehet majd használni a külföld hívása esetén rendkívül olcsó megoldást. 6 forint percenként a vonalas hívás Budapesten, de ugyanennyi, ha például Hong-Kongot hívjuk. A mobiltelefonok hívása viszont már húzósabb (62 forint per perc itthon), és szerintem pont emiatt nem kell félnie a mobilszolgáltatóknak.

Kivéve persze, ha mindegyik iPhone-ra, okostelefonra rákerül a Skype, a felhasználók meg azon keresztül hívogatják majd egymást.



Egyre kevesebb Macet vesznek

Nektek is feltűnt, hogy a címben csak e-betű van? Ennek ellenére utolérte a válság az Apple-t is, fel lehet élni a bankban őrzött 25-30 milliárd dollárt. Persze az is lehet, hogy mostantól kezdve csak lassabban gyarapodik a pénz, vagy hogy teljesen elfogy, miután megválasztottátok Steve Jobsot miniszterelnöknek, aki valószínűleg a költségvetési árkok betemetésére, valamint a 14. és 15. havi nyugdíjakra költi majd a felhalmozott összeget.

Mindenesetre a február nem különösebben kedvezett a Macintosh üzletágnak. Bár az NPD korábban már közölt meglehetősen érdekes számokat is, azért komoly elemzőcég, érdemes hát figyelembe venni, amikor azt állítja, hogy az első negyedévben 2-2,2 millió Mac értékesítésére lehet számítani. Ez bizony 4-13 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az nagyjából biztosnak látszik, hogy a február 16 százalékkal pocsékabbra sikerült, mint egy éve, de ebből az eredményből azért kár messzemenő következtetéseket levonni: egyrészt a tavalyi eredményt felbúsztolta a MacBook Air, másrészt viszont idén meg inkább nem vettek gépet az emberek a küszöbön álló modellfrissítés miatt.

Ami március elején rendben meg is érkezett, az elemzők szerint komoly eredménnyel: az új Mac minik, iMacek és Mac Prók érezhetően növelték a forgalmat, ami ellensúlyozni tudja a februári eredményt, de a negyedévet már nem tudja megmenteni: legfeljebb 2,2 milliós negyedéves darabszámra tippelnek az okosok, ami 4 százalékos visszaesést jelent. A világgazdaság teljesítményét figyelembe véve ez egyébként nem rossz eredmény, az Apple viszont hosszú évek óta csak erősödött, ismeretlen jelenség ez a mostani.

Ezzel együtt szerintem nem kell félni a részvények gyengülésétől, mert a piac már hónapokkal ezelőtt beárazott a papírokba egy lightos kis visszaesést, jelenlegi árfolyamán ugyanis egyértelműen alul értékelt a cég.



5 megapixeles izé érkezik idén

Na, itt az újabb iPhone-pletyka. A DigiTimes beszámolt róla, hogy állítólag az OmniVisions megrendelést kapott az Apple-től a következő generációs iPhone-ok CMOS képérzékelőjének gyártásához. Az új kameráról egy számadatot is megtudott az újság: 3,2. Ennyi megapixeles lesz az új iPhone kamerája.

De ami még izgalmasabb: az Apple leadta a rendelését egy öt megapixeles érzékelőre is, amit egy másik termékbe tennének. Mivel nem lehet tudni, hogy ez egy high-end iPhone-ba, egy netbookba vagy mi a fenébe kerül, nevezzük bátran izének. Vagy az egyik kevenc könyvcímem után izéhordának, mivel biztos rohadt sokat legyártanak belőle.

Az OmniVision az Aptinát ütötte ki a nyeregből az iPhone CMOS-bizniszben. Örülünk, hogy így kapásból nem is bírta befogni a száját. Szeretjük a pletykás beszállítókat.




süti beállítások módosítása