Komolyan mondom, ha ez így folytatódik, néhány hét múlva tényleg kénytelenek lesznek bemutatni a tabletet, különben lincselés lesz. Már nagyjából lehet sejteni a nevet, említéseket hallottunk egy újfajta beviteli módról, most pedig már azt találgatják, hogy mennyit is fog eladni az Apple ebből a valamiből.

Legutóbb az derült ki, hogy az Apple áll a Slate Computing nevű cég mögött, aki az iSlate és a Magic Slate márkaneveket birtokolja, a cupertinóiak láthatóan a termék titokban tartása miatt választották ezt a módját a név levédésének 2007-ben.

Most kiderült, hogy egy másik árnyékcég mögött is az Apple áll, a MacRumors szerint az iGuide Media, az iGuide márkanév birtoklója is a rejtegetés céljával jött létre. Az iGuide pedig a leírás szerint nagyon is hasonlít egy potenciális tabletre:

Számítógépes hardver és szoftver audio-, video-, játék-, zenei, tévés, filmes, fotós és más multimédiás tartalmakhoz való hozzáféréshez, az ezek közötti válogatáshoz, kereséhez, felvételhez, tároláshoz, továbbításhoz, szerkesztéshez, streameléshez.

A TechCrunch utánajárt, és megtudta, hogy az Apple tulajdonában van valamennyi iGuide-hoz kapcsolódó domain. (Ez nyilván nem vonatkozik erre a találatra.)

Örökoptimista Piper Jaffray-elemzőnk, Gene Munster pedig szokása szerint már azt is tudni véli, mennyit adnak el ebből az izéből, amiről azt sem tudni biztosan, hogy 10 colos-e (bár a DigiTimes szerint a Foxconn leányvállalata gyártja majd az ilyen méretű paneleket az Apple-nek). Az elemző által "Kindle Killer"-nek bemutatott készülékből szerinte 1,4 millió darabot adnak el az első 9 hónapban. Szerinte a készülék átlagára 600 dollár lesz.

A mostani találgatások szerint a készüléket januárban mutatják be, és márciusban kezdik meg a szállítást. Én csak annyit tudok, hogy felgyorsult a pletykafolyam, vagyis valami készül.