A tajvani alkatrész-beszállítók szerint az Apple a szeptemberben záródó negyedik pénzügyi negyedévének a 7,4 milliós eredménye után a december végéig tartó időszakban akár tízmillió iPhone-t is értékesíthet. Egyetértenek ezzel az elemzők is, hiszen már az előző negyedév is hétszázalékos növekedést mutatott a válság ellenére, karácsonykor meg még az is költ, aki egyébként párizsit is csak akciósan vesz.

Örül egyébként a hírnek mindenki, hiszen az Apple csak a családfő, de a neki dolgozó beszállítók, a beszállítók beszállítói, sőt, Hai San, hátlap-rápattintó szakmunkás is érintett az ügyben. Legboldogabb azonban a Samsung lehet, ami saját okostelefon-piacának növelése mellett az Apple egyik legnagyobb partnereként alkatrészein keresztül közvetlenül is érzékeli a sikert.

Egyébként ha ez így megy tovább, kénytelen leszek én is egy darabszámmal növelni az eladásokat valamikor 2010 első negyedévében, de egyelőre tartom magam a 3G-s készülékemhez, és vallom, hogy az ember ne cserélje le szíre-szóra elektronikus berendezéseit. Tudjátok, környezettudatos életmód, kilépés a fogyasztói társadalomból, úszás az árral szemben, rakott krumpli gyulai kolbásszal. Sőt, cserpes joghurt sárgabarackkal!