A michigani egyetem újszerű kurzust indított a hallgatóknak. Georg Essl arra tanítja majd a diákokat, hogyan készítsenek hangszert az iPhone-ra. A kurzus végén mindenkinek egy saját fejlesztésű hangszere lesz a mellényzsebében, a tervek szerint december 9-én fel is lépnek, és eljátszanak valamit nagyközönség előtt.

Szerintem csak kétféleképpen lehet elkerülni a lebőgést egy ilyen kezdeményezésnél: vagy valódi hangszereket utánoznak (úgy mint a MiniPiano, Ocarina vagy PocketGuitar), de akkor sokan állnak ki és a hosszan kitartott akkordokra építenek, vagy valami egészen újszerűt fejlesztenek ki. És ez utóbbi esetben azt mondom, hogy szerintem ez egy tök jó ötlet.

Láttunk már példát arra, hogyan lehet tökrészeg elsőfellépős tinibanda benyomását kelteni iPhone-okkal, legyen szó akár teljesen józan, csinos zenészekről:

Na jó, ennél azért sokkal jobbak, de azért valljuk be: csak a lányok bája mentette meg a produkciót. És hogy miért? Mert az érintőképernyő nem billentyű, főleg nem cintányér, a mikrofon meg nem rezonátor (bár itt épp nem fújogattak). Billentyűkön még kalapácsmechanika nélkül is nehéz eljátszani bármit egy zongorán nevelkedett zenésznek, hát még érintőképernyőn, vagyis amíg csak az utánzás a cél, semmi értelme.

Viszont teljesen újszerű dolgokat lehet kezdeni hangszer téren az iPhone-nal. A vízszintérzékelő (hangnyújtás, rázásra belépő funkciók), az ujj csúsztatásának érzékelése, vagy akár az iránytű is használható a hanggerjesztés újszerű módjára, mint ahogy a mikrofonos szélerősség-érzékelés is jó ötlet, ha nem feltétlenül fúvószenekari művet akarunk előadni.

Jó példa az újszerűségre a Nois.io iPhone-os alkalmazás egyik felülete, a mátrix alakú szintetizátor, vagy a Stanford egyetemen már létező - a michiganihez hasonló - kezdeményezés, a Mobile Phone Orchestra ötlete, itt iPhone-nal, mozgással és egy kézre helyezett erősítővel adtak ki furcsán kellemes zajokat.

Ez megint olyan, hogy aki sokáig tanult zenét, az nehezebben vonatkoztat el a klasszikus megoldásoktól, azokat kezdi keresni az új lehetőségekben is. Az autodidakta zenebuzi itt előnyben van. Én remélem, hogy láthatunk valami újdonságot a mostani kezdeményezés kapcsán.