Na, most már tényleg minden irányban megszegtük a Hétfői Apple-csaj címben szereplő ígéretet, hiszen mindenféle szőrös lényeket és Lady Gagát is betettük már, és most nem hétfőn, hanem kedden jelentkezik a rovat. És ismét velem, Csaba ugyanis szupertitkos hadműveleten vesz részt Németországban, és olyan titkokat árul majd el nekünk hamarosan, amikről nem is álmodtunk korábban. Többet nem mondhatok.

Na de térjünk rá a csaj témakörre, meg az ezzel járó domborulatokra, haladjunk lassan felülről lefelé:

Heti Apple-csajunk tehát Blake Lively, a Gossip Girl Serena van der Woodsenje (fogalmam sincs, miket hordok itt össze), ezt a képet pedig Hosszú Zoltánnak köszönhetjük.

Az ilyen tehetséges színésznőkről általában egy olyan képet is beteszünk, amiben jobban kidomborítják képességüket, de valahogy nekem ez a kép jobban tetszik, mint bármelyik, amit a Google segítségével előkapartam. Ráadásul, aki pucér seggre vágyik, a fotó jobb alsó sarkában találhat gusztusos csülköket.