Na itt egy igazán vicces történet a szuperarrogáns Steve Jobsról. Történt, hogy a Little App Factory levelet kapott az Apple-től: a kaliforniai cég jogászai arra kérték a vállalatot, hogy az változtassa meg az iPodRip nevű program elnevezését, az mp3-lejátszó nevét ugyanis csak az Apple használhatja. A cég vezetője, John Devor hosszú levélben könyörgött felmentésért az Apple-nek, de ami a legmegdöbbentőbb, hogy maga Steve Jobs válaszolt. Ami fantasztikusan viccessé teszi a sztorit, az a két levél karakterszámának és a vele elért hatásnak az aránya.

Kezdjük Devon levelével:

Kedves Mr. Jobs

 

A nevem John Devor, a Little App Factory nevű vállalat társtulajdonosa vagyok, valamint régi részvényese és vásárlója az Apple-nek. Valószínűleg nem tud róla, de a közelmúltban levelet kaptunk az Apple jogi osztályától, amiben arra hívták fel a figyelmünket, hogy az iPodRip-nevű programunkkal megsértettük a bejegyzett védjegyekre vonatkozó szabályozást, éppen ezért megkértek minket, hogy változtassuk meg az elnevezést.

 

Már 2003 óta áruljuk ezt a programot, amivel a felhasználók az iPodokon és iPhone-okon tárolt zenéket, videókat, filmeket tudják lementeni a számítógépre, ha valamilyen komoly hardverhiba miatt eltűnnének azok a Macről. A célunk az volt, hogy a legjobb minőségű termék mellé a legjobb minőségű szolgáltatást adjuk: hogy ha kellemetlen helyzet adódik, akkor arra egy Apple-höz méltó választ lehessen adni. Úgy gondoljuk, hogy sikerült célunkat elérnünk, hiszen közel hatmillió ügyfelünk, köztük Apple-alkalmazottak, zenészek, művészek használják a programot. Sokat tettünk azért, hogy néhányan közülük az Apple felhasználói maradjanak, és ne hagyják el a céget a veszteség után rossz szájízzel. Attól tartunk, hogy a névváltoztatás után sokan valamelyik konkurensünk termékét választják majd, amik sokkal kevésbé szolgálják ki az elvárásokat, mint az iPodRip (van például olyan program, ami csak havidíj ellenében hajlandó működni).

 

Biztos vagyok abban, hogy az Apple-nek semmilyen kárt nem okoz az iPodRip-név vagy az ikonunk használata, figyelembe véve, hogy milyen remek másodlagos szolgáltatást nyújtunk az Apple ügyfeleinek, ami az önök számára sok visszatérő vásárlót jelent. Sőt, tudjuk, hogy az Apple supportja és a bolti alkalmazottak is előszeretettel ajánlják ezt a programot a vásárlóknak, ami szintén azt bizonyítja, hogy valamit jól csináltunk.

 

Éppen ezért lenne szükségünk segítségre a márkanév megőrzésére, hogy megvédhessük vállalatunkat és a több ezer munkába fektetett órát. Célunk, hogy megteremtsük a Mac-szoftverekkel szemben elvárható legmagasabb szintű felhasználói élményt. A közelmúltban az iskolából is kimaradtam, csak hogy folytathassam utam Mac szoftverbirodalma felé, amihez az inspirációt ön nyújtotta nekem.

 

Hálásak lennénk, ha bármit tudna tenni az ügyünkben.

 

A legjobbakat,

 

John Devor.

Na és Steve válasza?

Változtassátok meg a program nevét. Nem nagy ügy.

 

 

Steve

 

Sent from my iPhone

 

Azóta a programon iRipnek hívják, és az iPodra emlékeztető ikont is lecserélték.