A Kotaku nevű lapnak adott interjúban John Carmack az Apple-lel folytatott munkájáról beszélt. Az ID Software társalapítója többek között a Doom iPhone-ra írt változata kapcsán dolgozott együtt a céggel, és elmondása szerint az Apple legfelsőbb vezetői a szívük legmélyén nem büszkék arra, hogy népszerű játékkütyü lett a telefonból.

A Wolfenstein 3D, Doom és Quake vezető programozója úgy írta le az Apple-lel közösen folytatott munkát, mint egy hosszú menetet a hullámvasúton. "Nem büszkék arra, hogy az iPhone-ból játékgép lett, azt szerették volna, ha másként alakul a termék sorsa" - tette hozzá.

Amikor tavaly februárban az Apple levédette a nevét játékok kiadására is, mindenki azt találgatta, vajon belekezdenek-e a konzolgyártásba. Akkor ugyan már a kezünkben volt az iPhone, viszont nem robbant még az SDK, így nem sejtettük, hogy a rejtélyes, kézi játékgépet már rég a kezünkben tartjuk - legalábbis egy korai verzióját.

Az AppStore-ban ma már több mint 100 ezer alkalmazást találunk, ezek jelentős része játék. A keynote-okon minden egyes alkalommal - ha iPhone a téma - meg kell néznünk néhány játékdemót, a felhasználók pedig súlyos pénzeket hajlandóak kiadni a legújabb példányokért, milliárdokhoz juttatva a cupertinói céget.

"Sony PSP-re 607 játék van, Nintendo DS-re 3680, az iPhone OS-re 21 178" - nyilatkozott legutóbb Phil Shiller, az Apple marketingvezére.

Ma már a legnagyobb játékkészítők is gőzerővel dolgoznak a platformra, és ez lett az egyik leghangsúlyosabb területe az AppStore-nak. Ha azonban igaza van Carmacknak, akkor bármennyire is megtervezettnek tűnik a telefon konzolként való felfuttatása, bármilyen sok reklám és nyilatkozat említi meg, mennyire versenyképes az iPhone és az iPod touch ebben a szegmensben, valójában nem teljesen tudatos folyamat eredménye a kialakult helyzet.

Miután azonban az SDK elszabadult, a piaci folyamatok kialakították saját medrüket, az Apple pedig nem tehet mást, minthogy elfogadja és kielégíti a keresletet. Eközben persze maximalizálja a profitját, szóval véletlenül sem kell sajnálni senkit.