A tesztelők elmondása szerint a hamarosan letölthető Mac OS X 10.6.2-essel gonosz dologra készül az Apple. A frissítés állítólag megszünteti majd a támogatást az Atom processzorokra, ami ugye kevés Mac-felhasználót érint - lévén az Apple-nek nincs netbookja -, viszont sokan bajban lesznek, akik hackintosht használnak.
Eddig sem volt világos, hogy az Apple operációs rendszere miért támogatja az alacsony fogyasztású, ám harmatgyenge chipeket, az pedig még kevésbé, hogy a 10.5.7-es frissítéssel miért optimalizálták a Leopardot erre a harverkonfigurációra is. Az MSI Wind-használók akkor azt jelentették, hogy 30 százalékkal többet bír a gép akksija, mióta telepítették az új rendszert.
Persze elkezdődött a találgatás, hogy az Apple talán mégis netbookot tervez kiadni, a mostani tiltás viszont két dolgot jelent (amiben egy kis uánagondolással eddig is biztosak lehettünk): Cupertinóban nem tervezik Atomos Macek kiadását, és Cupertinóban nem szeretik a hackintosh terjedését.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.