A CNN Money újságírója, Philip Elmer-DeWitt - aki szereti magát az utolsó embernek tartani, akit nem fertőzött meg az Apple-vallás fanatizmusa - egy hirtelen ötlettől vezérelve végzett egy egyszerű kutatást. Ennek célja az, hogy eldőljön végre, ami mindannyiunkat foglalkoztat (igen, még téged is), vajon Steve Jobs vagy Jézus híresebb.

Mindezt azért tette, mert az elmúlt héten két olyan tanulmány is napvilágot látott, ami Steve Jobsot Oprah Winfrey és Barack Obama fölé helyezte népszerűségben, illetve a tech-iparra tett befolyásában. Ez utóbbiról én is írtam korábban.

DeWitt szerint ezek a listák minden esetben nagyon mulatságos módon készülnek, amit el is tudok hinni. Ahogy írta, a Time Év Embere díjat például azok közül választják ki, akik elfogadták a meghívást a Time partijára.

De ha már Jobs ilyen népszerű, ne álljunk meg itt. DeWitt feltette a kérdést a Google Insightsnak: Jobs vagy a názáreti nevére kerestek többen az utóbbi években.

A piros sarokban Jesus Christ, a kékben Steve Jobs látható (sárgával a Jézus szóra kattintást láthatjuk). Látjuk, hogy 2007 elején már nagyon megközelítette egymást a két játékos, 2008-ban pedig több alkalommal is Jobs-elsőséget tapasztalhattunk.

Felhívnám azonban a figyelmet, hogy a játék nem teljesen szabályos, hiszen Jézusnak országonként más lehet a neve, míg Jobs mindenhol Jobs marad, ha úgy tetszik, Steve Jobs egyetemes.

Igen. Ha azonban elhagyjuk a Christot, hogy a Jesusszal jobban közelítsünk az eredményre (Jesús és társai), kénytelen vagyunk Jobsot is leistvánozni. Ekkor ezt láthatjuk:

De vajon mi a fene ez a kiugrás 2006 szeptemberében a kék színű Steve-nél? Steve Wozniaknak, az Apple társalapítójának volt egy előadása az Hour Two rendezvény keretében, de nem hinném, hogy ez önmagában ekkora visszhangot váltott volna ki. Valószínűleg Steve Irwin, a krokodilvadász halála generált ekkora forgalmat. Bezony, annak már 3 éve.

Végezetül említsük meg, hogy Jézusra sem feltétlenül a Názáreti miatt kattintanak sokan, hiszen a nevét már sokan felhasználták brandként. Van ugye a szupersztár, Mel Gibson is megtette a magáét az ügyben, és ne felejtkezzünk meg a 'Jesus is a friend of mine' remek slágerről sem: