Egy nyílt levelet juttatott el az Apple egyik igazgatója, Catherine Novelli a kereskedelmi kamara elnökének. Ebben közli, hogy a cupertinói cég kilép a kamarából, mivel a szervezet erősen kritizálja az Egyesült Államok károsgáz-kibocsátásának mérséklésére tett erőfeszítéseket.
A levél tárgyalja, hogy az Apple milyen sokat tett a környezetvédelemért, a kereskedelmi kamara meg milyen keveset, ezért azonnali hatállyal rácsapja az ajtót a cupertinói céggel ennyire ellentétes álláspontra helyezkedő bandára. A kritikus hangvételt egy zöld színű Apple-logóval toldották meg.
Az Apple döntésével a negyedik nagyvállalat, ami elhagyja a szervezetet a fenti ok miatt. A Nike visszautasította a kamara elnökségi pozícióját, viszont egyelőre marad a szervezet tagja, több mint 3 millió vállalkozással együtt. A kamara szóvivője azt mondta, hogy a szervezet továbbra is a többség érdekeit képviseli, amivel arra utalt, hogy a cégeknek nem feltétlenül érdekük milliókat költeni a környezetbarát technológiákra, a vállalkozások nagy része bele is pusztulna az ilyen irányú fejlesztésekbe.
Én azt mondom, pusztuljanak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.